Miért éri meg anyának lenni? - III.

Ez most a rend kedvéért tényleg a harmadikról, vagyis a legközépsőről szól. :)

Nem könnyű róla írnom, mert már a kezdetekkor is elég ambivalens érzéseket volt képes kiváltani... :)
Nem arról van szó, hogy szeretem-e, de az ember eleinte kételkedik csemetéje képességeiben, ha az minden fellelhető csokoládét megeszik (nem is titkolja), és rendszeresen teli gyufásdobozokat tüntet el, és amikor előkerülnek akkor az összes szál láthatóan meg volt gyújtva. Neeem, nem az udvaron, a bográcsoló helyen, ahol szabad tüzeskedniük. A kisebb szobákhoz vezető hátsó folyosón, ahol szinte minden négyzetcentiméteren van valami, ami meggyulladhat. Azt hiszem; szerencsénk volt, hogy soha nem gyújtotta fel a házat. De az is lehet, hogy már akkor is odafigyelt, mert volt elég esze.
Mindegy is, valahogy túl éltük, miképpen azt is, amikor megunva a három fiú közüli "legkisebbségét" baltával a kezében rohant a legnagyobb után az udvaron. A legnagyobb is túlélte... :)

csokievő, tüzes csibész :) 

Hetedik szülinapjára kapott egy csokifondue készítőt, és azóta a csoki- és tűzimádata kordában van tartva. :) Sőt: elkezdett süteményeket készíteni (már a piskótánál tart), és időközben az is kiderült, hogy a főzéshez, a fűszerezéshez is nagyon jó érzéke van - tegnap egyedül csinálta ebédre a krumplis tésztát. Végül is 12 éves, jah, nálunk gyerekmunka van (nekem muszáj facebookozni, meg blogolni!
 :)).

Mondhatnám, hogy remek séf lesz majd belőle, de azt hiszem, amellett, hogy jó érzéke van a sütés-főzéshez, a kihívás miatt érdekli, és ez ahogy nő, elképzelhető, hogy csökkenni fog. Miért gondolom? aki ismer tudja, hogy imádom a teszteket, és mivel én már az elképzelhető összes tesztet megcsináltam (némelyiket többször is), ezért a gyerekeimet is rendszeresen ráveszem mindenféle teszt kitöltésére. Innen tudom, mi a szeretetnyelvük, vagy milyen személyiségtípusok, és az enneagram rendszer szerint milyen karakterek. Persze, a pozitív pszichológiai alapú teszteket is megcsináltattam velük, így tudom, hogy mik az erősségeik, és mennyire optimista életszemléletűek.
Aztán ahogy nőttek eljutottunk az iq tesztig - a mensa próbatesztjét csináltattam meg velük... - nem mellesleg a Templeton programba való jelentkezéshez is azt használták iq mérésére.
(A Templetonprogramra még lehet jelentkezni, a linken olvashatod a tudnivalókat.)

Szóval iq, meg mensa próbateszt. A gyerkőc (a harmadik) megcsinálta - baromira élvezte, magában mosolyogva örült egy-egy megoldásnak. Mintha magamat láttam volna, én is élvezem a teszteket, az iq teszteket különösen - ez nem mondható el mindegyik gyerekemre, de azért kedvesek az anyukájukkal és hajlandóak ők is tesztelődni.
Tudtam, hogy okos gyerek, tudtam, hogy átlagon felüli lesz az eredménye - hiszen kiderül a hétköznapokon, hogy mennyire hamar átlát egy-egy rendszert, mennyire gyorsan fedezi fel a dolgok működését. De nem számítottam arra, hogy a minimum 17 évesekre tervezett teszten a maximális 125 feletti eredményt éri el 12 évesen. Megdöbbentem, és megijedtem. Mert egy okos gyerek felelősség, egy kimagaslóan tehetséges gyereket nagyon nehéz úgy motiválni, hogy ne unatkozzon, és elég nagy kihívást jelentsenek a feladatai, de azért lehessen gyerek, lehessen felhőtlen.
Úgy tűnik, ő is rátalál az őt érdeklő dolgokra, amiben tehetséges is - 9-10 éves volt, amikor elkezdett íjászkodni, és bár már nem jár edzésre (nincs lehetőségünk most erre), a mai napig sűrűn kimegy a kertbe (az átlagosnál nagyobb a kertünk, hiszen egy tanyán lakunk :)), kiviszi az íjászfelszerelését és gyakorol. Jól tud koncentrálni, ezáltal amikor kipróbálta, akkor a lövészet is nagyon tetszett neki, és jól is lő - jövőre tervben van, hogy keresünk neki egy sportlövő edzést. :)
Bár, én azt hiszem, az átlagnál nagyobb jelentőséget tulajdonítok a intelligenciának, de emellett úgy gondolom, hogy fontos, hogy éljünk is vele, használjuk ki az adottságainkat, mégpedig: minél nagyobbak(felnőttebbek) vagyunk, annál inkább mások érdekeit szem előtt tartva. Ez segít majd abban, hogy elégedettek legyünk az életünkkel, és persze: nagyon, de nagyon fontosnak tartom az emberi kapcsolatokat. Azt, hogy egy átlag feletti intelligenciával rendelkező ember, ne legyen magányos, tudjon kedves lenni, tudjon szeretni. Lássa, hogy az ölelésnek, a dicséretnek értéke van. Hogy éppoly fontos az életben, hogy másoknak mit adunk a hétköznapokon, mint az, hogy mit teszünk le a tudomány asztalára...

Egyébként: nem féltem, mert bár kicsit visszahúzódó gyerkőc, de azért vidám, sokat mosolyog, és még mindig megőrizte a csibészségét is! :)

az állatokat is kiskora óta szereti :)

Nagyszerű élmény vele lenni, és bár sokkal kevésbé odabújós, mint a kisebb tesói, de ha átkarolom érzem, hogy hálásan simul az ölelésembe. :)