2013. december 3., kedd

Hitelesség, meg egyebek

   Kétféle gondolat motoszkál bennem, az egyik, hogy a pozitív pszichológiával kapcsolatos ábráimról írjak, a másik, hogy minden másról is, amit fontosnak érzek. Valamiféle rendszer kellene...az ábrákkal jobban járnék kétféle szempontból is; egy: rendszert adnak, kettő: úgy érzem, minél kevésbé viszem bele a személyes gondolataimat, véleményemet, annál megvédhetőbb is minden, amit leírok. Ez vajon némi önbizalom-hiány jele? Mármint, az, hogy a saját véleményemet úgy érzem, kevésbé tudom hitelesen alátámasztani...Nekem fontos a hitelesség, ami egyrészt a tapasztalatokon múlik, másrészt pedig azon, hogy mennyire használható és hasznos gondolatokat írok le. Szívesen írnék gyereknevelésről, és arról, hogy mennyire fontos az, hogy hogyan dolgozzuk fel a történteket, de attól, hogy belemélyedtem a pszichológia tudományos részébe, látom, hogy mennyi minden bizonyítható...és én szeretem mérni, ami mérhető; bizonyítani, ami bizonyítható. Gyerekneveléssel kapcsolatban az, ami eddig bizonyítékként szolgál, lehet, hogy csak nekem az. Hogy könnyen kijövök a gyerekekkel (legtöbbször nem csak a sajátjaimmal), hogy könnyen megnyílnak még edzésen is a tanítványaim, hogy nem érzem, hogy lenne tabu téma számomra...én nem tudom, más hogyan csinálja, nekem ezek természetesek, egy része anyutól jön, egy másik része meg belőlem, de mivel nem tudatos, nem is értem, máshogy hogyan lehetne....ergo: a tanácsaim, azt hiszem, feleslegesek. Persze, nem, mert sok embert/szülőt ismerek, akinél látom, hogy hogyan tolja el, bizonyos értelemben a gyerekét (magától), hogyan lehetne máshogy csinálni...Nem kellene hozzá több energia, nem kellene hozzá semmi más, csak a gondolkodás megváltoztatása.
   Csak. Nem mintha nem ez lenne a legnehezebb, legmunkásabb dolog az életben. De ez éri meg legjobban. Én is dolgoztam éveken át magammal, mert akartam a változást. Azt hiszem, ehhez bátorság kell. Mert olyan, mintha el kellene hagynunk egy részünket. Holott nem leszünk kevésbé önmagunk, ha elhagyjuk azokat a gondolatokat, amik gátolnak abban, hogy jól éljünk.
   Zavar továbbá, hogy nem mindenben lehetek hiteles. Lépjünk túl a gyereknevelés befejezetlenségén (nem várhatok felnőtt gyermekeim eredményeire még vagy 20 évet, hogy magam előtt bizonyítsak), de vannak egyéb területeken hiányosságaim. :) Nem tudnék hiteles lenni párkapcsolati kérdésekben, hiszen nincs párom. Valamiért mégis azt gondolom, hogy tudnék hasznos dolgokat átadni e téren is, mert a gyerekeim apukájával jó volt a kapcsolatom, működött és nagyrészt tudom is, hogy miért és hogyan. A "kis rész" az az apróság, hogy értelmes okot a szakításra a mai napig nem találtam - ez nem azt jelenti, hogy vissza akarom rendezni, hanem, hogy nem lelem a miértet, ami kissé zavarja rendszerező elmémet. :) No nem annyira, hogy a mindennapjaimat tönkretegye, csak kicsit nehéz elfogadnom, hogy nem minden okkal történik (persze lehet, hogy csak nem látom még), és bár nem vagyok teljesen híján a spirituális gondolatoknak, kissé félrevezetésnek tűnne, ha a karmára vagy a végzetre fognám ezt a dolgot. Némileg irányítás-vágyam van, pláne az életemmel kapcsolatban. :) Zavar, ha átláthatatlannak érzek valamit, mert bizonytalanságot okoz bennem. Az ezt követő gondolataimtól már megóvnék minden kedves olvasót. :) Amiben még hitelesnek érzem magam az a "jó elválás". Bizonyíthatóan jól megy, több, arra érdemes exemmel jó kapcsolatom van, miként a gyerekek apukájával is. Némi zavar néha beáll, de ha sosem lenne semmi probléma köztünk, akkor nem lenne mit megoldani. :)
   Amiben még elég jónak érzem magam, az az anyagiaktól való függetlenedés, és a kevés beosztása, gazdaságosság. Vagyis: képes vagyok arra, hogy a pénztől függetlenítsem azt, hogy hogyan érzem magam, mert valóban úgy gondolom, hogy a pénz nem boldogít, ám elismerem, hogy sok mindent könnyebbé tesz. De a határt, ami még könnyebbé tesz és nem elkényelmesít nagyon nehezen húzom meg. Észrevettem magamban, hogy néhány témát csak fekete-fehéren tudok kezelni, ezek azok, amiknél én nem érzem a határvonal pontos helyét. A fekete-fehér konfliktus kezelés pedig leegyszerűsíti a döntést, hozzátenném, hogy olyan esetekben döntök ilyen végletesen, amikor nem jelent hátrányt az egyik oldal kizárása. Jó nehéz ezt megfogalmazni érthetően, de egy konkrét példa: nincs tévénk. Teljesen tudatos döntés eredménye, mert semmi hasznosat nem találok a tévében, tehát ezzel a teljes (legalábbis itthon teljes) kizárással nem veszítek semmit, mint ahogy a gyerekeim sem. Így vagyok a cukorkákkal, a rágóval is. És azt hiszem, a pénzt is ebbe a kategóriába sorolhatom - bár mostanában némileg változik  a véleményem (reményeim szerint ezzel együtt az anyagi helyeztünk is :) ). Azt gondolom, sokkal könnyebb jól nevelni egy gyereket, ha kevesebb pénzből kell gazdálkodni. Irtó könnyű indokot találni arra, hogy miért árasztja el az ember a gyerekét, ha van miből. Rengeteg hasznos, vagy hasznosnak tűnő dolog elérhető pénzzel - ami ha nincs, akkor meg is óv bennünket a rossz döntésektől, vagy a rossz döntések megmagyarázástól. Mostanában lett némileg elegem abból, hogy eme fennkölt véleményem miatt (legalábbis szerintem ennek következménye) sokszor olyan dolgokra sem jut, ami nem lenne felesleges.
   A minimál-szükséglet elvem jól működik, ha az anyagiaktól való függetlenedés a cél, de a hétköznapokon roppant frusztráló tud lenni, ha csak a "van fedél a fejünk felett, van kenyér az asztalon, van mit felvenni" elvárásoknak tudunk megfelelni. Ha az élet alapvető szükségletei ennyire minimális szinten vannak kielégítve, akkor az ebből adódó problémák (vagyis a pénzbeosztás), nagyon sok energiát vesz el, sokkal hasznosabb dolgok elől. Azt is észrevettem magamon, hogy több dolog van, amit azért nem szeretek csinálni, mert így vagy úgy, de összefügg a pénzzel. Nem vagyok konyhatündér, igazából bevásárolni sem szeretek, még a legegyszerűbb dolgokat sem. Először azt hittem, szociális fóbia. :D De igazából a pénzköltés zavar benne. Azt sem szerettem, hogy minden reggel és délben be kell menni autóval a faluba - isi, ovi. Arra gondoltam, hogy azért, mert sohasem szerettem a rendszerességet, az iskolába járást. Aztán rájöttem, hogy ha nem egyfolytában az járna az eszemben, hogy egy-egy út mennyibe kerül, akkor az élmény is lehetne jobb - tankolni mindenképpen kell, így legalább gyönyörködünk a napfelkeltében minden reggel, meg az elfutó állatok is érdekessé teszik az utat.
   Tudom, hogy vannak gyerekek, akik minden reggel és délután több mint két kilométert gyalogolnak már 5 évesen, de az én gyerekeimnek nem ezt szánom - pont azért, amiért azt gondolom, hogy a technikának helye van az életben. Nem azért szeretek tanyán lakni, mert kézzel akarok a patakban mosni, nem akarom eldobni a technika vívmányait, épp csak tiszta aggyal, minél kevésbé befolyásolva mások által, akarok dönteni arról, hogy mire van szükségem és mire nincs. Befolyásolható vagyok, mert hiszem, hogy figyelnünk kell egymásra, miként egymás véleményére is.
  Van, aki könnyen kiválogatja, mi az, ami jó neki, én sokszor kétkedem. Nem tartom hibának, mert azt hiszem a bizonytalanság nyitottságot és rugalmasságot is jelent. Meg toleranciát...

2013. november 10., vasárnap

Egy, kettő, három - egy kis pozitív pszichológia


   Gondolat-diktafon. Az kellene nekem. :) Mindig tele vagyok írnivalóval, jobbnál jobb témák, szuper megfogalmazások...néha még vicces is tudok lenni. Gondolatban. Aztán leülök a gép elé, és nyögvenyelős, nem elég spontán, kicsit sem vicces. :(
   Tulajdonképpen: legalább magamat jól szórakoztatom - gondolatban. :)

   Egy: Döm nem jár suliba. Tavasszal sokszor volt rosszul az iskolában, azt hittem, a visszaköltözéssel megoldódnak a dolgok, de szeptemberben újrakezdődtek...Volt olyan hét a szünet előtt, amikor ha bevittem (3x), akkor kb. 1 óra múlva jött  telefon, hogy menjek érte...kétszer be sem vittem, mert ramatyul nézett ki reggel. A szünet utáni első hétfőn már 9-kor jött a hívás. Kérvényeztem a magántanulói státuszt neki, mert semmi értelme suliba vinni azért, hogy rosszul legyen.
Amit az orvosok mondanak: majd kinövi, kamaszkori instabil vegetatív rendszer. Igyon sokat. Egyen reggelit. Sok húst. Főleg: majd kinövi. Végül eljutottunk a pszichológusig, illetve az előszobába,mert mindenhol (Pesten, Kiskőrösön) most vannak szabadságon. A pszichiátriára befektették volna holnaptól. Nem. Annyira nem látom nagynak a bajt, hogy gyógyszerrel kezeljék. Még antibiotikumot sem kapott idáig, nem szeretném nyugtatóval, vagy antidepresszánssal tömni.
Szerintem - de elképzelhető, hogy csak a saját véleményemet tukmálom rá :) -, azért kerül ájulás-közeli állapotba a suliban, mert unja Nem ez a legjobb szó, talán inkább nem tartja elég hasznosnak az ott kötelezően eltöltendő időt. Nincs baja egy konkrét tanárral, nincs baja az osztályával, nincs baja a tanulással. Vannak barátai, el tudja mondani a véleményét, nem érzem, hogy szorongna. Azt gondolom, meg akarta próbálni az itthon-tanulást. Tény, hogy kevesebb idő alatt megtanulja a tanulnivalót, eddig nem volt, amiben segítenem kellett volna, tehát önálló is. Mondtam neki, hogy az, hogy kritizálja a tanítást, az nem visz előrébb semmit, inkább próbáljon meg azon gondolkodni, hogy lehetne jobban, kevésbé unalmasan tanítani. Nem bánnám, ha ilyesmivel foglalkozna, és amennyire meg tudom ítélni, nem sok hatodikos gyerek hajlandó elgondolkodni azon, hogy hogyan lehetne jobb az oktatás, talán tényleg valóban van keresnivalója arrafelé. (Kb. egy éve mondta először, hogy lehet, hogy tanár szeretne lenni.)

  Kettő: Flow, pozitív pszichológia előadást tartok - már másodszor a bócsai könyvtárban kedden. Megint olvastam hozzá két könyvet: Seligman: Optimista gyermek; szintén tőle: Autentikus életöröm. Mintha szerelmes lennék...:)

Előadóként még keresem magam, de azt hiszem, ez az időszak erre is való: hogy megtaláljam a saját stílusomat. Arra már sikerült rájönnöm, hogy muszáj valamit beletennem magamból az előadásokba, nem jó nekem, ha csak azt mondom el, ami a könyvekben van. Bár nem árt összefoglalni, zanzásítani, érthetővé tenni, de kell, hogy én is benne legyek Egyelőre ezt azzal oldottam meg, hogy saját ábrákat találok ki, készítem el powerpointban. Próbálom elérni, hogy egy ábrában minél több információ benne legyen, minél kevesebb szóval, és azt elérni, hogy rá lehessen érezni a lényegre az ábrából. Meg azt is szeretném, ha megjegyezhető lenne, könnyebben beugrik egy ábra, mint a szavak. Itt egy ábrám az érzelmek szerepéről az evolúcióban:



Egy kis magyarázat hozzá: A pozitív érzelmek adják meg azt a szociális és mentális alapot az életben ahhoz, hogy a hat, kultúráktól független erény közül a saját erősségeinket fejleszteni tudjuk, akarjuk, s ezáltal a legtöbbet hozzuk ki magunkból, az életünkből. A hat erényt további 24 erősségre osztották fel a pszichológusok, hogy mindenki kedvére válogathasson. :) Ahhoz, hogy az egyén és ezzel az emberiség is "felfelé", azaz a fejlődés útján haladjon, szükség van a pozitív érzelmek nyújtotta biztonságos támogató háttérre. Értsd ezalatt az életbe vetett bizalmat és önbizalmat, ami az optimizmus alapja is. A negatív érzelmek szükségessége még evidensebb, hiszen megvédenek a veszélytől, figyelmeztetnek a kockázatra. Ami még talán leolvasható erről az ábráról, ha az ember már hallott róla, az egy számomra nagyon érdekes következtetés a pozitív pszichológusok körében: A negatív érzések mindig "győztes-vesztes" játszmákra figyelmeztetnek, amikben az egyik fél annyit veszít, amennyit a másik nyer Vagyis vagy megeszlek, vagy te eszel meg. :) A pozitív érzések ezzel szemben a "nyerő-nyerő" szituációkat jelzik, amikor minden résztvevő nyertes. A kétféle játszmában, helyzetben két különböző gondolkodási mechanizmusra van szükség, és ehhez teremtik meg az alapot az érzelmek. A negatív érzelmek fókuszált figyelmet, realista, pesszimista gondolkodást eredményeznek, ami, ha veszélyben vagyunk pont a megfelelő hozzáállás. A pozitív érzelmek viszont kitágítják az észlelésünket, toleránsabbá, optimistábbá válunk, ami kreatívabbá teszi a gondolkodásunkat.
  Kicsit belelovaltam magam, de már így hagyom. :) Legalább nincs akkora lelkifurdalásom, hogy nem az előadással foglalkozom, hanem a bloggal. :)
A fenti gondolatok leginkább a Seligman könyv alapján lettek megfogalmazva, némi Csíkszentmihályi beütéssel - legalábbis gondolom, mert kibogozni már nehéz a fejemben. A lényeg, hogy mindezt kutatásokkal támasztják alá, imádom a pozitív pszichológia kísérleteit! :) Nekem azért jön be nagyon ez az egész, mert úgy tanít boldogságra, hogy azt vizsgálja, hogy a boldog emberek mitől azok. Mintha tanácsot kérhetnék olyan emberektől, akik jól csinálják, pont arról, amit jól csinálnak, mindezt olyan megfogalmazásban, hogy emészthető legyen számomra és, ha valaki rendelkezik némi önismerettel, akkor használható a hétköznapokban is. :)

   Három: a futásra kevesebb időm van mostanában, mert mindennap tartok edzést, és éhen halnak a törpék, mire hazaérünk, így akkor sincs időm futni menni. DE: tegnap elmentem egy 5 km-es körre, és 7 és fél lett belőle, mert jól esett. :) Az idő meg várakozásomon felüli, eddigi legjobb. :) Ha tudtam volna, hogy az a titok, hogy ne fussak...:D bár mintha ezt csináltam volna 39 évig. :)

2013. augusztus 24., szombat

Nyári újdonságok

   Sokszor akartam írni, de valahogy mindig elmaradt... A tavasz pörgött, a nyár pihenős - a nagy ráérésben meg is leptem magam néhány dologgal. :)
   Kezdtem azzal, hogy valami fura sugallatra elkezdtem futni. Aki ismer, az tudja, hogy bár a mozgás szerelmese vagyok, valahogy a futás soha nem ment. Nem is szerettem - miért is szerettem volna: fárasztó, semmi változatosság nincs benne, nem kapok levegőt sem. Azt hiszem, a mozgáshiány, meg az egyéb lehetőség hiánya vitt rá, hogy futni kezdjek. Nem volt semmi előre kijelölt cél, csak annyi, hogy két kört futok, heti ötször egy 1250 méteres körön a tanyán. Mivel tényleg mindig utáltam futni, ezért le van mérve (kocsival) ez a kör már 6 éve, akkor bemelegítésnek futottam 1-1 kört, amibe majd' belehaltam már akkor is. Az első héten az ötödik alkalomnál úgy éreztem, hogy egy 2 perces pihenő után újra nekivágok a 2 és fél km-nek, így aznap 5 km-t futottam, magamat is meglepve - mivel ennyit, soha életemben nem futottam még egyben. Aztán kezdett érdekelni a futás elmélete is, úgyhogy utánanéztem, hogy mire is kellene figyelnem azonkívül, hogy lehetőleg végig tudjam futni minél előbb egyben az 5 km-t. Fel is csatoltam magamra a pulzusmérőt (kb 5-6 éve vettem, ha jól emlékszem, gyerekekre raktam is fel, én talán 2-3x használtam edzés közben - szeretem mérni, ami mérhető). Újabb egy hét után kezdtem utánanézni annak is, hogy milyen pulzussal is kellene futni, hogy hatása is legyen. A harmadik hét végén újabb meglepetésben volt részem: nem csak egyben (pihenő nélkül) futottam le az 5 km-t, hanem annyira jól sikerült beállítanom és tartanom a pulzusomat, hogy lefutottam 10 km-t, és még csak el sem fáradtam nagyon. :) Hozzátenném: a tempó inkább egy erős séta, vagy lassú kocogó tempó, de soha nem gondoltam volna, hogy én valaha lefutok 10 km-t sétálás nélkül. Izomlázam csak a legelső hét 2., 3. napján volt egy kevés, azóta nem - már a hetedik hét végén tartok. A kezdeti, heti 15 km-t, sikerült felvinnem 25 fölé, tartom a heti ötszöri alkalmat. :) Az idők még nem nagyon javulnak, de maga a tény, hogy FUTOK  - még mindig - elég sikerélményt ad egyelőre. :) Időközben találtam egy konkrét célt is magamnak, valami jófajta, nekem való versenyt: extrém akadályfutás, 7-14 km-es távok vannak, azt hiszem, nekem jövő nyárra elérhető lesz valami vállalható időeredmény 7 km-en. Ez persze még nem biztos - mármint az indulásom, de távoli célnak megfelel. :)
  A másik dolog, amivel megleptem magam, az az volt, hogy teljesen magamtól, minden kényszertől mentesen nekiálltam körteszörpöt csinálni - meg egy kevés lekvárt is. :) Finom, csak sajnos hamar elfogy. :(

   Egyébiránt minden rendben, visszatértünk a tanyára, maradunk is - kivéve a legnagyobb gyerkőcöt, őrá felváltva felügyelünk majd Pesten a gyerekek apukájával, meg anyukámra is számíthatunk - Bent nem szívesen mozdítanám a sulijából, ami jó is, erős is, szereti is.
   Biztos nem lesz könnyű, most sem a tanyán, de már nagyobbak a gyerekek, meg úgy tűnik, most az apukájukra is jobban számíthatok majd. Mindenesetre elég volt Pestből, a panelből, az emberekből. Amikor ott voltam, még nem is éreztem, hogy mennyire hiányzott már az, hogy ne legyenek körülöttem állandóan - most nem a törpékre gondolok, hanem a szomszédokra, az utcán, tömegközlekedési eszközökön levő emberekre...De a tanyán nagyon élvezem, hogy ha nem akarok nem kell senkivel találkoznom, vásárolni is csak akkor megyek, ha már muszáj. :)

   Annyi minden lenne még...de majd...:)

2013. február 28., csütörtök

"vasrag a karom kövér maradt" - avagy az internet útvesztői és időcsapdája, meg egyebek...:)

   Rögtön a cím-magyarázattal szeretném kezdeni, ezzel a téma közepébe is kerülünk. :)
Ma megnéztem a blog statisztikáját, és két dolgot találtam, ami fura volt. Az egyik egy "keress pénzt a blogolással" külföldi oldal, ahonnan viszonylag sok blognézőm származott, a másik furaság pedig a kulcsszavas kereséseknél volt: a címben szereplő 4 szó (+1 névelő) alapján talált rám egy látogató. :)
Az első valamiféle reklámfogásként - nyilván nem engem reklámoz, hanem saját magát - betette a blogom linkjét az általa kedveltek közé, ezért 14, valószínűleg nem magyar nyelvű látogatóm is volt pluszban (hű, de jó! :D). A "vasrag...": egyszerűen csak vicces, hogy e négy szó alapján a blogom egyik bejegyzése az első, amit kidob a google. :)
   Amiről igazából írni szeretnék, az bár kapcsolódik ezekhez a dolgokhoz, de csak az apropó szempontjából. A fent leírtaknak szerintem semmiféle hasznos hírértéke nincs, mégis rászántam 10-15 percet az éltemből (ha rosszul tippeltem, akkor többet is).

Vajon miért?
Az internet "beszippantó" hatását mindenki tapasztalhatja, egyszerűen másképp múlik az idő, ha net előtt ülünk, hasalunk, állunk. Ez a számítógépekre is igaz, vagy laptopokra, vagy tabletekre, pláne okostelefonokra. Ezt a beszippantást hívom időcsapdának, egészen pontosan negatív időcsapdának. Hogy lehet egy csapda, ami beszippant pozitív? Erre Csíkszentmihályi Mihály Flow-ja a válaszom. Amikor az életminőséget javító dolgot tesz az ember úgy, hogy közben nem érzi az idő múlását, illetve vagy felgyorsultnak, vagy lelassultnak fogalmazza meg utólag, ha flow-t tapasztal az ember, akkor az időcsapda pozitív, mert nem elvesz az életünkből (persze, időt, igen), hanem hozzáad valami hasznosat, lényegeset. A pozitív időcsapdákkal semmi baj nincs, akár egy jó beszélgetés, akár egy sportélmény, akár munka közben éljük át, hiszen olyan élményt ad, ami a ráfordított idő sokszorosát is megéri, olyannyira, hogy újra és újra át akarjuk élni magát a flowt. Mert az ember boldog közben, függetlenül az elért sikertől, fizetségtől, mások véleményétől. Akit érdekel a téma, azoknak ajánlok még Csíkszentmihályitól egy érdekes élőadás is a flowról itt.
   Én most visszatérnék a "negatív időcsapdámhoz", mert minél több emberben tudatosul, hogy ez mennyire káros lehet, annál több ember tudja majd a pszichikus és fizikai energiáját arra fordítani, hogy javítson az életén, se ez hosszútávon nem csak az egyes embereken életén javíthat, hanem ... (nem írom le, mert ez már utópiába hajlana. :) ) A legnagyobb időcsapdába kerülésünket előidéző dolgok pl.: tévé (nálunk kizárva, mert nincs), internet (én is ráragadok, lásd "vasrag...", meg egy rakás egyéb haszontalan dolog). Nem gondolom, hogy ne lehetne az internetet úgy használni, hogy az ne ilyen legyen, de valljuk be magunknak, ha épp csak szörfözünk, és ne gondoljuk azt, hogy ez bármire is jó. Még kikapcsolódni sem, éppúgy, ahogy a munka utáni tévézés sem kikapcsol, csak éppen megakadályozza, hogy valami olyasmit tegyünk, ami tényleg hasznunkra válik. Nem elég tudnunk általánosságban, hogy vannak beszippantó dolgok, minden tevékenységünket nagyító alatt kell megvizsgálnunk, hogy miért is csináljuk. Legalábbis, ha azt a célt tűzzük ki, hogy boldogabban szeretnénk élni, vagyis értékesebb életet szeretnénk. Ez eleinte leszűkíti az ember cselekvéskörét, de ha egyre gyakrabban éljük át a flowt, akkor képesek leszünk minden cselekvésünket ezzel az összpontosítással, ezzel a koncentrált figyelemmel, teljes ottléttel tenni. Azokkal a dolgokkal kell gyakorolni a flowt, amikben egyébként is tapasztalni szoktuk. Maga a flow élmény nem ritkaság, szinte minden ember át szokta élni, amikor különösen jól érzi magát. Hozzátenném: mindenféle szer nélkül (azaz alkohol és drog nélkül), mert az megint csak tévútra vinne minket, és negatív időcsapdában lennénk általuk. A válogatáshoz nagy előny, ha önismerettel rendelkezünk, és őszinték tudunk lenni magunkkal, nem csak a hétköznapi értelemben, hanem mindig kekeckedve, kételkedve kutatva cselekedeteink rugóit, egészen addig, amíg szokásunkká nem válik ez a fajta önkritika/önellenőrzés.

  Nem könnyű, olyan tudatosságot kíván, ami sokunkban nincs meg, de fejleszthető, s maga az élmény a bizonyíték arra, hogy megéri. Ki ne akarna egy egész életet úgy leélni, hogy értékes és boldog az élete? 

2013. február 22., péntek

Miben hiszek?

   Ma találtam egy érdekes előadást, és ennek kapcsán el kezdtem gondolkodni, hogy miben hiszek. Ez így nem igaz, mert az már nagyjából körvonalazódott kb 10 éve, egy mondjuk "ifjúsági fantasy"-ban leírtam, amit gondolok a világról és működéséről, ennél tovább viszont nem jutottam. Értem ezalatt azt, hogy nem próbáltam meg a saját életemet minden szempontból jól működővé tenni - bár ehhez, azt hiszem, hiányzott néhány információ, ami mostanában kezd, ha nem is elérhetővé válni, de legalább tudatosodni. Jaj, miket írok...persze, hogy már kezdem használni, sőt egy-egy területen régóta jól beválik, de néhol azért még akadozott eddig. :)
  Hiszek abban, hogy ha a magunk jó érzését követjük, akkor nem csak nyugodtabbak az éjszakáink, hanem a nappalaink is könnyebben élhetőek. Hiszek abban, hogy, ha jót cselekszünk, azt visszakapjuk valamikor, valahonnan - egy nem túl távoli, sőt esetenként közeli jövőben. Ugyanúgy, ahogy a rosszat is. Hiszek abban, hogy bármely probléma segít előrejutni, ha nem sajnálkozunk, hanem felfedezzük az ismétlődéseket az életünkben. Ezen ismétlődések felfedezéséhez, bizony tapasztalni kell egyet-mást. Persze, nem mindenki tanul olyan lassan, mint én (azért én se minden kakiba kell, hogy ötször belelépjek :)), de a gyereknevelésnél is azt vettem észre, hogy igazából azokkal a dolgokkal/ konfliktus helyzetekkel érdemes foglalkozni, amik többször előfordulnak. Ám az életben nem elég, ha felismerjük az ismétlődő buktatókat, hanem valamit tenni is kell ellenük, vagy a megoldásukért (hogy pozitívabban fogalmazzak).
  Azt viszonylag régóta hangoztatom, hogy az a jó, ha az ember olyasmit dolgozik, amiben örömét leli. Ám más a hangoztatás, és más a gyakorlat. Eddig jól elücsörögtem azon, hogy úgysincs időm dolgozni, miért is kellene foglalkoznom azzal, hogy mit is szeretnék. Néha volt egy-egy életképesnek látszó ötletem, de legtöbbször rájöttem, hogy egész egyszerűen nincs rá energiám, még akkor sem, ha én találtam ki, és a kivitelezés se lenne nagyon bonyolult. Lehetséges, hogy a mostani ötletem is pár hét, hónap múlva erre a sorsra fog jutni, de az előadás meghallgatása után megpróbálom máshonnan indítani az ötlet materializálását. :)
   Szeretek gyereket nevelni, bár nem a nevelés az a szó, amit szívesen használnék, de még nem találtam sokkal jobbat. Tudom/érzem, hogy nem véletlenül lett öt gyerkőcöm, még az sem tud eltántorítani, hogy általában, hogy reagálnak az emberek, amikor megtudják gyermekeim számát. (Az udvariasak azt mondják, hogy gratulálnak, le a kalappal, hogy vállaltam ezt a kihívást, a kevésbé udvariasak "minek ennyi?", "tervezted mindet?" kérdésekkel próbálják takargatni megrökönyödésüket.) Hiszek abban, hogy továbbadok valami jót, abból a vonalból, amit én kaptam, és hiszek abban, hogy ők még jobban fogják csinálni, még többet tudnak majd adni a gyermekeiknek abból, hogy hogyan érdemes élni. Nem mindig csinálom jól, mint ahogy anyukám se mindig csinálta jól, de a lényeg megmarad és ez számít - egyre kevesebb hibával, egyre kevesebb rossz példát mutatva továbbadni azt, amiben hiszek - az evolúció is így működik.
   Ha "miért teszem", "miben hiszek" a fő kérdés, s nem a 'hogyan' (amiről néha írtam), főként nem a 'mit' (amiről sűrűbben), akkor mostanában azzal leszek elfoglalva, hogy megfogalmazzam a 'miért', 'mi célból', 'milyen hitből' kérdésekre a válaszaimat.
   Miért? Mert szeretném, ha toleránsak lennének, türelmesek, jókedvűek, felelősek önmagukért, szeretném, ha éreznék, hogy az életnek akkor van értelme, ha célja van, ami nem kell, hogy egetrengető legyen, de a szívből kell kiindulnia, nem pedig felszínes vágyakból, amiket a média, a "mások" irányítanak. Szeretném, ha mernének álmodni, és tudnák, hogy minden lehetséges, de tenniük is kell érte. S mivel minden lehetséges, úgy válasszanak, hogy azt a választást ne befolyásolja más, hiszen ki tudná, hogy mi lehet igazán fontos nekik, ha nem ők maguk. Hiszek abban, hogy az önismeret az alapja mindennek, s abban is, hogy az ember mindig megtudhat magáról valami újat, vagy olyasmi is újra előkerülhet, amiről már azt hitte, hogy túlnőtte.
   Hiszem, hogy sem az önismeretnek, se a gyermeknevelésnek nincs vége sosem, soha nem ülhetek le, hogy "na, ezzel megvolnánk. kész a használható minta." Mindennel foglalkozni kell, mert ha nem tesszük, akkor növeljük az entrópiát. (Köszönet a szóért Csíkszentmihályi Mihálynak - akit nagyon szeretek olvasni, nekem minden oldala aranyat ér, amit van időm elolvasni. :))
   Amikor a flowról belenéztem az előadásába (olvasni már olvastam, most egy másik könyvénél tartok), és annál a résznél tartott, hogy mi az a hét tényező, ami megegyezik azoknál, akik a flow állapotot leírják, rájöttem, hogy mindegyiket érzem, ha a gyerekeimre figyelek. Ha beszélgetek velük, ha azon gondolkodom, hogy hogyan oldjak meg egy többedszer felmerülő problémát mindig belemerülök, és repül az idő, és nem érzem fárasztónak. (Ellentétben azzal, amikor csak rágódom valamin, vagy nem igazán figyelek rájuk - akkor csak egyre feszültebbnek érzem magam, mert azt hiszem, hogy valami sokkal fontosabbal is foglalkozhatnék...mosás, meg ilyesmi.)
   Ezt a bejegyzést most félbehagyom, de majd folytatom...:)

2013. január 21., hétfő

Gyerekek - inkább magamnak

   Rég írtam róluk, és alapvetően azért akartam blogolni, hogy legyen írásos dokumentáció róluk - máshol is van, de azok eltűnhetnek (a csenőmanók sosem alszanak). :) Meg persze, szeretek írni. :)
   Vidos - van egy gyerekem, akinek jó a kézügyessége. :) Ezt megerősítették ma az oviban is! :) Nekem is feltűnt, nem feltétlenül a rajzkészségén, abban szerintem semmi extra nincs, viszont már vagy egy éve szívesebben legózik, mint duplózik, ehhez képest a többiek még idősebben is inkább a duplót választották. Persze nem csak ezért tökéletes a legkisebb, mert amúgy kedves, meg okos is, de a többiekhez képest ez a tulajdonsága feltűnő. :) Hazafelé sokat szoktunk beszélgetni a buszon, mindig imádom! Nem is értem azokat, akik csak ülnek a gyerekük mellett, vagy "nevelgetik" egyfolytában. Szerintem, ha figyelünk egy gyerkőcre, kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi van benne, akkor minden nagyon érdekes, amit mondanak. Ma: kő-papír-olló. Kicsit behajlított ujjakkal "szállt be" a versenybe. Mondta, hogy ez görbe olló tulajdonképpen. Szerintem kicsit kő - kicsit szétesett, kicsit papír - kicsit gyűrött, kicsit olló - görbe, csukott. Elcsevegtünk egy arról, hogy ez akkor most mindig nyer, vagy mindig veszít...szerinte mindig nyer - hiszen ő mutatta, és nyerni akar, de amikor mondtam neki, hogy akkor én bármit mutatok veszíteni fogok, legalábbis addig, amíg nem mutatom ugyanazt, akkor hajlandó volt némi engedményt adni, hogy mindenki kap olyankor pontot - azt gondolom, felmérte, hogy nem akarja, hogy mindig veszítsek. Rendes kölök! :)
   Szille - suli, félévi. Még szöveges értékelés van, de azért ki lehet venni belőle, ami fontos. Minden okés, de a testnevelés értékelésen meglepődtem - nem túl diszkrét kérdőjelekkel ezt a pedagógus tudtára is hoztam, mert nem igazán értem, hogy miért lett bejelölve, hogy nem jó az állóképessége és nem harmonikus a mozgása...Edzői tapasztalatomból kiindulva, szerintem semmi gond nincs egyik képességével sem, ráadásul pont a múlt héten néztem meg atlétika edzésen...Ha az lenne a baj vele, hogy lassú, azt megérteném, mert mindenben az. Öltözés, evés, lecke - aminek a fele már eleve azért van, mert órán nem fejezte be. :) Más: ő az a gyerkőcöm, aki simán felméri a problémákat, és meg is oldja: "Anya, tudod, hogy miért töröljük a kezünket mindig egymás törölközőjébe?...Mert a kéztörlő kívülre van akasztva a fürdőszobaajtó kilincsére, ezért egyszerűbb az ajtóra tett (szárítás miatt) törölközőbe törölni. Át kellene tenni belülre." :)
   Kadosa - gond volt vele a suliban, nem vészes, de nem ír leckét, néha itthon is hagyja a cuccait. Beszéltem vele még novemberben, azt hittem, már rendben van a dolog - semmi visszajelzés a tanártól. Erre 2 hete észrevettem, hogy egy rakás házija nincs kész (nem szoktam ellenőrizni, csak megkérdezem, hogy kész van-e a leckéje), akkor mondtam neki, hogy akkor napközis lesz februártól. Kb egy héttel utána írt az osztályfőnök, hogy a novemberihez képest nem változott a helyzet lecke ügyben, ezért javasolja, hogy legyen napközis...a novemberi beszélgetésünk (bementem a tanárnőjéhez) óta nem kaptam semmilyen jelzést arról, hogy változatlanul nem ír leckét...persze, megnézhettem volna a könyveit, munkafüzeteit, de 1., megbízom a gyerekemben, amíg nem veszem észre, hogy hülyének néz, 2., egész egyszerűen nincs arra időm, hogy mind a 4 gyerkőcöt ellenőrizzem minden nap. De igazából nem is akarom. Az elejétől kezdve azt gondolom, hogy az iskola az ő dolguk, legfeljebb abban tudok segíteni, hogy elmondom, hogy miért fontos a tanulás. Nem mellékesen: a félévijében egy négyes volt nyelvtanból - abból is négyes és ötös között állt, ez nekem annyit jelent, hogy nem befolyásolja a tanulmányi eredményét az, hogy nem ír leckét. Ettől még én is szeretném, ha írna leckét, csak éppen megértem, ha nem érti miért kell, ha így is jól tanul. Ergo: elbeszélgettem vele arról, hogy miért fontos a gyakorlás. Hiába okos valaki, ha nem gyakorol előbb utóbb lemarad a többiektől, és ez a jegyein is meg fog látszódni. (Személyes tapasztalat, bár már jóval idősebb voltam. :)) Amúgy meg, mindent összevetve, azt hiszem, hogy Kadosa megszokta, hogy "rosszalkodva" hívja fel magára a figyelmet, és a lecke-nem-csinálás ennek a része. Tehát alapvetően, valahogy időt kell rá szakítanom, ami csak az övé. Most közölte, hogy vagy kémikus, vagy régész szeretne lenni - gondolom ez még változhat. :)
   Dömötör - imádom, nagyon könnyű vele együttélni, céljai is vannak, tenni is hajlandó érte, bár az még a jövő feladata, hogy megtanulja, hogy sokszor azt is tanulni kell, amihez nincs kedve. Ugyanis egyszerűen nem hajlandó energiát feccölni olyasmibe, ami nem érdekli. Tanáron múlhat a dolog, meg persze beszélgetünk vele is, de egyszerűen az a véleményem, hogy neki vannak a legjobb adottságai ahhoz, hogy boldog legyen, hogy jól érezze magját az életben. Nem bánnám, ha jobban tanulna - nem vészes 4,1 volt az átlaga, de szerintem kicsi energiabefektetéssel sokkal jobb is lehetne. A belső motivációja bizonyos dolgokban nagyon erős, ahol hiányzik, ott viszont nem is tudom, honnan lehetne keríteni.
   Bendegúz - Az új suli, szerintem, bevált. Az átlaga rosszabb, mint lehetne (4,3), de majd évvégére összeszedi magát...remélem. :) Amúgy néha tinül, de nem vészes. Bár vicces, amikor 13 évesen nekiáll hisztizni, szerencsére nem sokszor teszi, és utólag akkor is meg lehet vele beszélni. Igaz, hogy még csak most kezdődik a tinikor nála, de úgy gondolom, nem lesz vele sok probléma. Néha van vele bajom, de ennek semmi köze a tinédzserkorhoz. :) Még nevelés alatt áll - bár eredeti elképzelésem szerint, már nagyrészt befejeződött az alapozás, finomítani azért még kell. :)

   Kicsi azért rólam is: az előző bejegyzésben említett kaszkadőr munkát megkaptam, és jó is volt. Kicsi szerep, kicsi betanítás, kicsi verekedős jelenet rendezés. Éjjeli felvétel volt, szétfagytunk megint, mint a WWZ-n, de jól éreztem magam. Kicsit izgultam, hogy tudok-e eleget hozzá, de menetközben szerencsére hamar kiderült, hogy igen. :)
   Meg pasi - csak ennyi, mert nem szeretek az aktuális kapcsolatomról írni. Ha mégis megtenném, az meg egy újabb bejegyzést kívánna. :)