Természetesen minden anya tudja, hogy gyermeke mennyi örömet tud adni neki, és néhány nagyon feszült naptól eltekintve általában azt is tudjuk, hogy megéri..., de általában nem gondolkodunk el a miérten, mert triviális, azaz magától értetődő, hogy megéri.
Tegnap a legnagyobb gyerkőcöm egy pályázaton első helyezést ért el - egy beadott prózai művel, és kiemelték, hogy a pályázaton kívül beadott projektötletének is nagyon örültek. A pályázaton kívüli ötlet úgy született, hogy miközben azon gondolkodott, hogy milyen anyaggal pályázzon (grafika, próza, videó), elmetérképes ötletelésbe kezdett a témával (alkoholmentes övezetek, alkoholstop) kapcsolatban. A pályázat elbírálói a díjátadás után mondták a fiamnak, hogy szeretnék, ha a projektötletet minél jobban kidolgozná, mert mindenképpen szeretnék felhasználni, és őszintén örültek annak, hogy a pályázati anyagon túl is megmozgatta őt a téma.
 |
| balról: Szűrös Márton (a legjobb barát), Heim Pál(a pályázatot támogató alapítványtól), Takács Holló (a legnagyobb) |
Büszke vagyok rá, nem csak az elért eredmény miatt, hanem azért is, mert az iskolai szünetben munkát fektetett valamibe, ami nem volt kötelező.
Persze, grafomán anyaként, nagyon örülök annak, hogy ő is szeret írni - és jól is ír! :)
16 évesen én még biztos nem írtam ilyen kifejezően és összefogottan - emellett valahogy még kevésbé zavar az a tény, hogy irodalomból jelenleg bukásra áll. Nem féltem attól, hogy ez így is marad, ha mégis, akkor kénytelen lesz összeszedni magát, hogy megfeleljen az iskolai elvárásoknak is. :)
Lehetnék kétségbeesve a jegyei láttán, de 7 éves kora óta nem érdekelnek a jegyei és az iskolai dolgai. Tisztában vagyok a képességeivel, az erényeivel (azzal is, hogy miben kell még fejlődnie), nincs szükségem az iskola visszajelzéseire. Az az értékelési mód, nem az én asztalom, én otthon értékelem őt. Úgy gondolom, hogy az iskolában eltöltött évek végén - ami várhatóan még legalább 7 év, derül majd ki, hogy mit hozott ki belőle, mennyire volt eredményes az ő esetében az oktatás. Nem tartom az én felelősségemnek a jegyeit - azt sokkal inkább, hogy úgy látom, vannak céljai, és halad afelé, hogy megvalósítsa azokat. Észreveszi és kihasználja a lehetőségeket, amik az útjába akadnak.
Jól fogalmaz, jól ír, van stílusa és kifejezőereje, sokat olvas, nem ponyvairodalmat - ezek látva nem tartom hibának, hogy a jegyei nem érdekelnek.
Lehetne jobban elkötelezett az iskola felé, lehetne tekintélytisztelőbb, de mivel én magam sem vagyok az, így irreális elvárás lenne tőlem, ha ez kívánnám tőle - nem tartanám kongruens viselkedésnek magamtól.
Eleinte (1-2 éves korban) büszke voltam arra, hogy szépen hízik, meg egyre magasabb; aztán arra, hogy szépen beszél, meg egyre ügyesebb mindenben. Járt hozzám kickbox edzésre, és gyermek korosztályban Magyar Bajnoki címet szerzett - lehet, hogy igazságtalanságnak tűnik leírni, de nem tehetséges volt, hanem nagyon jól tudott koncentrálni, jó versenyző típus. 10 évesen kitalálta, hogy ő Magyarország egyik legerősebb gimnáziumába akar majd járni - 13 évesen fel is vették a kiszemelt helyre.
Egyszer odajött hozzám, amikor kijöttünk az uszodából, hogy ő víz alatti rögbizni akar (még a sport létezésében is kételkedtem), azt mondtam neki, hogy ő intéz mindent, telefonáljon, jelentkezzen, járjon. Azóta is jár, és nagyon szereti ezt a sportot.
Azt látom benne, hogy amit kitalál, azért tenni is hajlandó és eredménye is mindig van. Talán ez az, amit a neveléssel el szerettem volna érni; hogy fedezze fel magában azt, hogy mihez van tehetsége, mit csinál szívesen és abban kitartóan dolgozzon is.
A Marsra szeretne menni. Lehet, hogy furcsa, de hiszek abban, hogy el is jut oda. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése