Aki hadilábon áll önbizalom terén, ne menjen ruhát vásárolni!
Ezt sikerült ma megtanulnom. :)
Az egy kicsit hosszabb történet lenne, hogy jelenleg miért is nincs önbizalmam, azt viszont simán el tudom mesélni, hogy hogyan lettem egyre kövérebb, narancsbőrösebb, és öregebb kb fél óra alatt egy próbafülkében.
Reggel két időhöz kötött program között volt időm beugrani a közelben lévő turiba, és már napok óta (mióta kitört a nyár) azon szenvedtem, hogy nincs egy "felkapom és jól érzem magam benne" ruhám .Illetve egy van, de azt még én is kevésnek érzem néha, holott alapvetően "nadrág+póló"-s nőszemély vagyok. Tehát besétáltam, végignéztem a ruhákat, kiválasztottam 16 db, méretben jónak tűnő és színre,mintára is tetsző darabot, majd bevonultam a próbafülkébe. Ez volt az a pont, ahol hibáztam.
Első ruha: térd alá érő, lenge, rózsaszín csoda. Felveszem: tök jó rám, kényelmes is.
Tükör: előlről okés, oldalról "áááá, vastag a karom" (ezen továbblibbenek, mert mondjuk izmosnak is lehet nevezni), hátulról "ááá, hogy néz ki a könyököm???"
Leveszem, de azért félreteszem arra az oldalra, ahol esetleg még egyszer átgondolom majd - mégiscsak egy szép és kényelmes ruha.
Második ruha: khakizöld, pamut A vonalú, kicsit fodros aljjal. Olyan helyeske...Felveszem: kényelmes.
Tükör: szemből: "ááá, hogy néz ki a térdem???", amúgy is rövid, ennyire rövidet legfeljebb kétévente veszek fel, akkor is csak harisnyával; oldalról "a karom", hátulról "a könyököm", meg persze: rövid. Kuka oldal.
Harmadik ruha: királykék-világoskék, lenge, térd alá érő, kicsit talán nem az én stílusom, de próbálkozom. Felveszem: kicsit szűk vállnál (izmos vagyok :D).
Tükör: elölről: határozottan fura, de meglehetne szokni, oldalról egész jó (nem néztem a karom, különben is kicsit hosszabb volt az ujja, mint az előzőeknek), hátulról" könyököm.
Negyedik, ötödik, hatodik, stb ruha: mindenféle színes, kényelmes, ám tükörből nézve túl rövid, túl ujjatlan, túl kivágott, túl szűk, túl, túl, túl...
Az a baj a próbafülkékkel, hogy túl kicsik, túl közel van a tükör, túl világos van. Ráadásul ha benntöltünk 3 percnél többet, akkor óhatatlan, hogy az ember akkor is belenézzen, amikor ott ácsorog egy szál bugyiban, meg melltartóban. Na ez sem önbizalom építő! A fenekem nagy, a combom vastag, a narancsbőröm visszataszító, ráadásul nincs semmi színem, ami takarna bármit is. Kövér vagyok és öregszem. A térdemen már észrevettem régebben is, hogy "fura", furán lóg rajta a bőr, pont mint a könyökömön. Ha híznék lehet, hogy ez a bőrlógás elkerülhető lenne! De már így sem mertem kimenni a próbafülkéből, hogy messzebbről is megnézzem magam a ruhákban, mivel túl szörnyű voltam közelről.
Végül sikerült kettő ruhadarabot kiválasztanom: egy fekete rugalmas hosszú szoknyát, éééééss...tádám: egy fekete hosszú, rugalmas anyagú ruhát. A ruha ujjatlan, ezért majdnem maradt, de birkózó-hátú (asszem így hívják, mindenesetre olyan, aminek a karkivágása a lapockát is látni engedi), talán a vállam majd elvonja a figyelmet a vastag karomról és a lógó könyökömről, legalábbis ezt beszéltem be magamnak, ezért maradhatott.
Ahhoz képest, hogy valami vidám, színes, lenge nyári rucit szerettem volna magaménak tudni, megint sötétítettem a ruhatáramat - már lassan nem látom mi van a szekrényben, mert minden fekete, amit hajlandó vagyok felvenni. Áááá, nem, néha nem nézek tükörbe a próbafülkében. :D
Miután kiválasztottam a szerencsés hazaviendőket, visszabújtam a farmerem és a jó nagy pulóverem biztonságos védelme mögé, és kisétáltam a próbafülkéből...Nem tudom, mások milyen arányban veszik meg a felpróbált cuccokat, én szerintem az eladók réme vagyok, bár ez egy turiban nem olyan ciki. (még egy pont a turi javára, az ára, az egyedi darabok, és a nem kínai minőség mellé)
Este felpróbáltam a hosszú ruhát, mert meg kellett egy kicsit varrni a vállánál (nem elszakadva volt, hanem valaki bevarrt a pánt részéből, de elég csúnyára sikeredett, ezt javítottam ki), gyermekeim elaléltak a gyönyörűségtől/ rá akartak venni, hogy filmet nézhessenek. :) A szoknyára azt mondta a legnagyobb, hogy "olyan anyás", ez akár jót is jelenthetne, de a szájából, csak az öreg szinonimájának hangzott. De nem tört le, mert baromi kényelmes, és sok mindennel felvehető. :)
A gyerekekről nem tudok mit írni, mert iszonyatos a káosz, ami körülvesz engem, ezáltal őket is. A felépített szabályaim, megszokott kis életünk (milyen idillinek hangzik, pedig régebben sem volt fenékig tejfel az életünk) felborult teljesen. Ettől, meg mástól is, kicsit sem vagyok a nyugalom szobra, a toleranciám végéhez közeledik. Már érzem a zakkantság jeleit. Anyut változatlanul imádom, baromi sokat segít, de neki sem tesz jót az én kiegyensúlyozottlanságom. A helyesírás-ellenőrző szerint nincs is ilyen szó! :D
Marhára nyöszöröghetnékem van, de egyrészt nincs olyan barátom, akit mindenféle rosszérzés nélkül traktálnék, másrészt nem szeretek panaszkodni, harmadrészt, ha elképzelem, hogy valakinek el kezdem sorolni a bajaimat, akkor kb a harmadik mondatnál már én is unom. Megpróbálok címszavakban nyöszörögni: nincs pasim, nem szexeltem ezer éve, a gyerekek apukája meg van kattanva, és nem ezért, de talán összefügg, azt gondolja, hogy ha egy hónapban egyszer 3 napra elviszi őket, akkor az okés, főleg, ha még egyszer-kétszer hétköznap is eljön 2-3 órára (a legnagyobb kap még 2 napot egy hónapban külön is, de ez már túl jól hangzik), emellett "könnybe-lábasztóan" (ilyen szó sincs) büszke, hogy felvették a legnagyobbat. Örülök neki, hogy ő is érzi, amit én. Anyut nem ecsetelem, mert igazságtalannak érezném, ha szidni kezdeném, de azért néha kiakadok rajta is. Még: három hete egyfolytában anyák napjára, meg szülőire mászkálok (volt olyan nap, amikor három helyen kellett volna lennem egyszerre). Ráadásként legnagyobbat múlt hét hétfőn hazaküldték a suliból, mert hányt. Egy hétig mindennap orvoshoz járkáltam vele - -semmi baja, csak nem hagyta abba hányást, ezért elküldték vizelet, vér vizsgálatra, ekkor találtak nála vmit, majd a következő ellenőrző vizsgálatnál más vmit. Ki lett beteg?: én - ezért is vagyok most fent,mert nem bírtam aludni.
Azt hiszem, most valahogy túl sok "anyai" feladatom van, és én az öt törpe ellenére nem tartom magam "ősanyának", szeretek nő is lenni, meg csak úgy ember is, de most eltolódott az arány. Ettől is szenvedek egy kicsit...
Ennek megfelelően a gyerekeim is hisztisek, ellenkezőek, kibírhatatlanok. De imádom őket, és ez néha akkor is eszembe jut, ha rájuk nézek. :)
Ja, és persze, a mai nap abszolút favorit nyöszörögtetője: kövér vagyok és öreg.
A hatalmas olvasótáboromnak üzenem: amúgy jól vagyok, minden rendben, máskor is szoktak ilyen gondolataim lenni, legfeljebb nem blogolok róla. :)
A tanácsom, hasonló szenvedő embereknek: csinálj úgy, mintha nem estél volna atomjaidra, akkor előbb-utóbb rendbe jön minden. Legalábbis eddig mindig így volt, nagyon remélem, hogy most is így lesz. :)
Bocs a helyesírási és fogalmazási hibákért, de túl hosszú lett a bejegyzés, majd kicsit később átnézem!
