Hétvégén voltunk egy köszönő-ima indiánszertartáson, és volt egy rész, amikor lehetett azt kérni, hogy önmagunknak vagy egy szeretett személynek segítsen mindenki az imájával. Amikor a szertartásvezető ezt elmondta, akkor a legtörpöm hozzám fordult, hogy ő szeretne kérni, és hogyan tudna? (Megkérdeztem az egyik segítőt, hogy mi a módja - megkaptuk a választ, ha az éppen beszélő abbahagyja, akkor kell hangosan, határozottan elkezdenie a kérését.)
A legtörp az alkalmas pillanatban felállt a tipiben (indiánsátor), amiben körülbelül 30 ember tartózkodott (nagyrészt felnőttek) és elkezdte mondani...
A nagypapája nemrég halt meg,
és a nagymamájának szeretne segítséget kérni,
mert nagyon régóta együtt éltek,
mama sokmindent a papával együtt csinált az életében,
és most nincs mellette, mindent egyedül kell megoldania
és nagyon egyedül is van.
Azt szeretné kérni, hogy imádkozzunk azért,
hogy mamájának ne legyen annyira nehéz most,
ne érezze magát annyira magányosnak.
Döbbenten vagy inkább: csodálva ültem mögötte.
8 éves.
Már azt is fantasztikusnak tartom, hogy feláll és mer beszélni 30 szinte idegen ember előtt, úgy hogy végiggondoltan, összeszedve mondta el, amit szeretne kérni (nekem nem biztos, hogy ment volna), amit pedig kért, az nagyon megható volt szerintem. Egy gyerek, aki önzetlenül másnak kér segítséget, olyan dologban, amit még át sem kellene, hogy lásson, legfeljebb a gyerekek jó érzékével, megérezhetné, - ő pedig nem csak érzi, hanem tudatosan érti is, meg tudja fogalmazni, hogy miben kell ilyenkor a segítség.
Nem tudok betelni a gyerekeimmel...
Nagyon fontosnak gondolom, hogy fedezzük fel az értéket gyermekeinkben és támogassuk, dicsérjük őket - számomra annyira bevált ez a módszer, hogy olyan dolgokat kapok tőlük, amik felülmúlnak mindent, amit vártam, vagy amire gondoltam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése