Régen írtam.
Egy élmény-gyűjtős 6-8 hónap van mögöttem, most jön feldolgozás, az írás időszaka- legalábbis úgy érzem. :)
Friss:
A második fiamat is Férfinak nyilvánítottam. :)
Érdekes módon a legnagyobb és ő is 13 és 14 éves koruk között értek meg erre.
A legnagyobb: együtt ültünk a buszmegállóban, és elkezdtem nagyon fázni. Ő levette a pulóverét és odaadta nekem. Először el sem akartam fogadni (hisz még gyerek, ne fázzon meg). De egy pillanat alatt átgondoltam: ha most visszautasítom, talán soha többé nem ajánlja fel - se nekem, se másnak.
Elfogadtam tőle Nőként, amit Férfiként adott.
A törődést, az óvást.
A második: magam alatt voltam. Beszélgetett velem, nem vigasztalt, csak érdeklődött, csak megmutatta ő hogyan látja, milyen kérdések merülnek fel benne... Mondott valamit: "...azt nem értem, hogy ha ilyen erős vagy, akkor hogyan engedheted, hogy ilyen dolgok elbizonytalanítsanak önmagadban..." Ennyi kellett ahhoz, hogy másképp lássam magam, hogy ne zuhanjak tovább.
Férfiként adott olyat, amire Nőként volt szükségem.
Támogatást, bizalmat.
Már egy jó fél éve érzem a gyerekeimmel kapcsolatban, hogy már csak kapok.
...és minden beléjük fektetett energiám, minden, amit én adtam, megérte, visszatér hozzám többszörösen.
Hálás vagyok, hogy ők a gyermekeim.
Kell is a sok energia, hogy majd jusson az unokáidnak is a szeretetedből elfogadásodból ;)
VálaszTörlésLegyél büszke, hogy nem szaladnak el melletted a fontos pillanatok, éber vagy, nyitott.
Nem hiszem, hogy sok anya képes meglátni a gyermekében a változást, jó hogy figyelsz, jó hogy figyelmeztetsz! Majd én is megpróbálom nyitva tartani a szemem és a szivem! :)
Köszi! :)
VálaszTörlésBiztosan sok minden van, amit meg én nem veszek észre, talán minden anya máshogy, máshova fókuszál. Azt remélem, hogy ha magamból kiindulva is tartok fontosnak dolgokat, a genetikai lelki adottságaink hasonlósága miatt talán nekik is fontos ez a része a személyiségfejlődésüknek. :)
Ha nem, akkor meg majd elteszik a felső polcra. :)