Kijev

   Nem politizálok - ami nálam azt jelenti, hogy nem foglalkozom se bel-, se külpolitikával. Teljesen tudatos döntés ez tőlem, mert nem szeretek félmunkát végezni - az az, ez esetben olyasmiről beszélni, véleményt alkotni, amit nem ismerek teljes mélységében (még majdnem teljes mélységében sem).Ha tudom, hogy a belefektetett energiám kevés ahhoz, hogy építő legyek, akkor inkább nem mondok véleményt. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs véleményem - bár, ilyen is előfordul -, hanem azt, hogy nem gondolom, hogy az információm elég ahhoz, hogy olyan véleményt alkossak, ami elég objektív és széles-látókörű ahhoz, hogy reális és előrevivő legyen. Nem akarok több időt és energiát szánni rá, mert akkor általam hasznosabbnak és számomra érdekesebbnek tartott dolgoktól kellene elvonnom, inkább meghagyom másoknak - nem nemtörődömségből, egyszerűen csak úgy érzem: nem az én asztalom.

 De Kijev kikerülhetetlen ezekben a napokban számomra is. Láttam videót, láttam képeket...
Nem értem az öldöklést, nem értem, hogy lehet parancsra ölni, nem értem, hogy lehet azt hinni, hogy ez a legjobb módja az elintézésnek...? Pacifista vagyok, szerintem van elég szenvedés a világon anélkül is, hogy az emberek egymást direkt bántanák. Hiszem, hogy mindig van békés megoldás, és nem gondolom, hogy az erősebbnek van igaza. Nem tudom, hogyan kellett volna megoldani - ha tudnám se érne semmit... Hátborzongató nézni a képeket, könnybe lábad a szemem, ha hagyom, hogy hassanak rám - azaz, ha belegondolok, hogy ez nem egy film, ezek nem beállított képek, hanem a valóság, nem is olyan messze tőlünk...

Az emberiség önmagának okozott fájdalma a legszörnyűbb...

   Inkább vagyok birka, aki tűr és kivár, és más megoldást keres, mint, hogy parancsra menjek neki embertársaimnak, bántsak, fájdalmat okozzak, öljek... - már ha ez birkaság és nem józan ész...