Többször gondolkodtam már azon, hogy legalább két részre kellene szétszednem a blogbejegyzéseimet, hogy a pozitív pszichológia ne keveredjen össze az egyebekkel. Elképzelhető, hogy nem sokára meg is teszem, de egyelőre azt gondolom, hogy "színesebb" a blog, ha mindenféle van benne egybeöntve. A nagyon rendszerető embereket ez zavarhatja, nekik ajánlom a címek elolvasását, abban mindenképpen utalok a tartalomra. :)
A bevezetőből talán érezhető, hogy a mai bejegyzés kicsit intimebb lesz, mint az eddigiek. Önelemzésről szól majd, talán más számára is akad benne használható gondolat, de alapvetően azért írom ki magamból, mert nekem segít az írás jobban átlátni a dolgokat. :)
Érzelmi iránytű. Nem tudok most ábrát csinálni, mert nem otthonról írok - más gépén pedig valahogy nem ugyanaz a paint, meg a powerpoint :)) - , de nem annyira nehéz elképzelni egy iránytűt, amin nem az égtájak vannak jelölve, hanem különböző érzelmeink. Kicsit később több energiát, időt szánok majd az ábrára, mert jó ötletnek tűnik, de most enélkül is belevágnék, mert nem kell az egészet teljesen kidolgoznom a konkrét elmesélni-valómhoz. A főtéma: adott egy érzés: vonzalom valaki iránt, ami nem kölcsönös, mégis létezik. Elveim szerint (régebben már írtam erről) a nem szinkronban fellépő érzések nem igaziak, nem valósak. Alapvetően szimpátiára, antipátiára gondolok, de természetesen mindkét irányban sok-sok érzelem található, és ezek között nem mindig tudunk/tudok különbséget tenni. Azt, hogy mi alapján tartunk valakit szimpatikusnak, most nem szeretném kifejteni részletesen, elég csak annyi, hogy beleszólnak az életünkben szerzett tapasztalatok (szomatikus markereinken keresztül - pl.: a negatív tapasztalatokkal társítjuk az arcvonásokat, testfelépítést, ezek természetesen felülíródhatnak, de minél több az egybeeső tapasztalat, annál erősebb a hozzá kapcsolódó érzés, pl. antipátia ), és az általánosan elfogadott személyiség jegyek is számítanak (a vidámság, a szépség, a barátságosság általánosan vonzónak tartott tulajdonságok).
Ennyi elég is ahhoz, hogy belevágjak a személyes sztoriba. :)
Adott a pasi. Kedves, jófej, barátságos, vidám, csinos, sportos, jóképű. Az érzelmek: felkelti az érdeklődésemet, na ez itt az első eltévedési lehetőség: ki kellene válogatnom, hogy mi is keltette fel az érdeklődésemet: a külseje (is - nyilván fizikai vonzalom, de még nem egyértelmű, hogy pillanatnyi vágy, ami elmúlik, vagy több, vagy csak a "szemem" kívánja - ilyen is van, egy rakás jó pasit láthattunk az előző bejegyzésemben, akiktől a világon semmit nem akarok, mégis jó pasinak látom őket :) ) vagy a gondolatai (talán, annyira nem beszélgettünk sokat, hogy ismerném, de azért vannak határozottan figyelemre méltó gondolatai), vagy a tulajdonságai (igen, barátságos, kedves - valakit taszítanak ezek a tulajdonságok? :) ) Az érdeklődésem egyenes irányítana afelé, hogy ismerkedjünk..., de: keveset találkozunk, nincs alkalom, és bár barátságos, de nem nyitott (ez a tulajdonság eléggé ambivalens érzéseket bennem: egyrészt kihívás, mert kíváncsi vagyok, és imádok bontogatni, másrészt zavar, mert én kicsit sem vagyok zárt, ezért elég nehezen értem meg, helyezkedem egy zárkózottabb ember helyébe, tehát a titokzatosság vonz és taszít egyszerre), tehát az ismerkedésünk döcög, ami egyrészt frusztráló érzés, mert akarok valamit, és nem kapom meg (nem a pasi, hanem az ismerkedés), másrészt különféle gondolatok törnek fel bennem miközben elemezni próbálom a viselkedését (badarság lenne mást várni tőlem, mindig mindenkit elemzek :) ).
Jelek: bár nem teremt alkalmat a négyszemközti alkalmakra, célzások vannak (ide-oda menjünk ketten; illetve: hozzáteszem, mert nem szeretem a csúsztatásokat: a "ketten"-t utólag javította kétszer is "többiekkel együtt"-re, de mindig utólag, ami ezért máshogy is értelmezhető, hiszen ha egyszer kimondja ketten-t, akkor az intimebb, személyesebb együttlétre utal, de ha hozzáteszi a többieket, az két okból is lehet: a., nem érdeklem - és ezt jelezni akarja felém; b., érdeklem - de nem akarja ezt egyértelműen jelezni, mert vannak köztünk akadályok/az én hozzáállásomban sem lehet biztos).
Az én látható hozzáállásom: igyekszem kedves lenni, de nem túl kedves (az amúgy sem a stílusom, a flörtölési praktikáktól meg alapjáraton rosszul vagyok, legalábbis szándékosan/nagyon látványosan alkalmazva). A bizonytalanságtól, amibe a "nincs alkalom beszélgetni egy jót" tehetetlensége miatt kerültem, valami faramuci módon magam számára egyre furábban viselkedem - néha mintha egyáltalán nem érdekelne, néha pedig barátságosan, de óvatosan,vigyázva pl. a fizikai kontaktus elkerülésére.
Tovább elemezve a kialakult helyzetet úgy döntök, most már annyira meg vagyok zavarva, és akár őt is annyira megzavarhattam a kétféle viselkedésemmel, hogy ha akarna sem lehetne tisztában azzal, hogy mit is akarok én. Mellesleg: ezzel ketten vagyunk. :)
A helyzet tisztázására, minden rosszérzésemet, félretéve írok neki - nem érzem, hogy bármit veszthetnék, hiszen a bizonytalanságnál bármi jobb. Válaszol, nem is érti, miért gondoltam, hogy ő bármit érezne, és ha pedig érezne, akkor miért ne lépett volna. Persze: kedvel, meg szeretne még közös programot (csak az anonimitás megőrzése miatt nem írom le a konkrét dolgot), de semmi több.
Persze, nem kitörő boldogságot érzek, de mivel teljesen meghatározhatatlan dolgot éreztem, nincs konkrét csalódás bennem. Viszont kezdhetem boncolgatni magam. :)
Hiba volt-e, hogy rákérdeztem? A válaszom egyértelmű NeM. Kicsit kínos, mert irtó nehéz elmagyarázni, hogy mit is érzek, ha még én sem tudom miből áll a vonzalom. De bízom abban, hogy van elég intelligens ahhoz, hogy majd helyreteszi magában, ha meg nem elég intelligens, akkor meg mindegy is. :) Ami miatt érdekes számomra ez az egész sztori, az az, hogy miért éreztem bármit is, ha ő nem? Illetve: miért hittem többnek, mint egyszerű szimpátiának, ha felőle is csak ennyi?
És itt jutottunk el, szinte végtelennek tűnő utazás után az érzelmi iránytűmhöz. :)
Nyilvánvaló, hogy a szimpátia pozitív érzés, de nagyon tág fogalom, gyakorlatilag a szerelemtől, barátságtól kezdve, az egyszeri jól éreztem magam-ig sok minden belefér - a vágy, a jó mellette lenni érzése, a szeretek vele beszélgetni, a szeretem vele eltölteni az időmet is ide tartozik. Mintha egy iránytű felét a pozitív érzelmek foglalnák el,és ezeket egyben a szimpátia kötné össze. Ha mindezt még megkavarja egy kis férfi női energiaáramlás is, akkor még nehezebb kibogozni, hogy mi is történik bennem. Tehát adott egy érzelem bennem, ami elég zavaros, ezt tisztázandó segítséget kérek a másik féltől. Megkapom, ujjé, segít lerendeznem, bár ezért be kellett vállalnom, hogy rákérdezek. De mindenképpen kell az ő oldalát, érzéseit is tudnom, hiszen hiszem, hogy csak akkor igazi bennem (jelen esetben az, hogy nem pusztán barátkozni akarok), ha ő is érzi. Ha nem lettek volna számomra félreérthető dolgok a viselkedésében, akkor nem jutottam volna el idáig, de az, hogy én értettem félre, vagy ő nem jól használja a nonverbális kommunikációs csatornáit, azt elég nehéz objektíven eldöntenem. Szerintem jelzés lehet egy egymás mellett ülésnél összeérő térd, vagy egy szinte összeérünk közelség beszélgetéskor (akár csak pár másodperces is), ő azt hiszem, észre sem vette ezeket. Persze, én pozitív jeleket kerestem, tehát a fókuszom arra irányult. Ő azt mondta, többször került már hasonló helyzetbe..., talán érdemes lenne felülvizsgálni a viselkedését, tudatosítani azt, ami eddig számára érthetetlen módon jelzés volt a nőknek. Nekem meg el kellene hinnem, hogy ha egy pasi szeretne tőlem valamit, akkor arról tudni is fogok. :) Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy jelenleg is van olyan férfi az életemben, akiről 100%-osan tudom, hogy azt hiszi, hogy én kellek neki, de én nagyon vigyázok arra, hogy ne adjak neki bátorító jelzéseket, ennek köszönhetően még nem mondta el nekem nyíltan, hogy mit érez. Ha elmondaná, számomra nem változna semmi vele kapcsolatban, de elmondanám, hogy én mit érzek, és mit nem. Azt is elmondanám, hogy szerintem ha jobban megismerjük egymást, akkor nyilvánvaló lesz számára is, hogy nem engem keres. Addig pedig, amíg nem mondja el, jóbarátként kezelem, mert tényleg kedvelem, csak nem "úgy". Alkalmat adok arra, hogy beszélgessünk, ne csak a jó oldalamat vegye észre, hanem megismerhessen minél jobban. Ez az a pont, ami miatt nekem nehéz a zárkózott emberekkel, mert én bárkinek kinyílok, bárkinek hagyom, hogy megismerjen, nincs olyan oldalam, amit ne láthatna bárki. Azt érzem, hogy a titokzatosság férfi és nő között csak bonyolítja a dolgot, nehezíti egymás megismerését. És nem tudom, hogy ez (mármint a zárkózottság, titokzatoskodás) önbizalom hiányból fakad-e, vagyis attól félnek az ilyen típusú emberek, hogy ha jobban megismerik őket, akkor nem fogják őket szeretni, ezért könnyebbnek, biztonságosabbnak tűnik a titokzatosság csáberejét latba vetniük, mint szembenézni azzal, hogy esetleg valakinek nem tetszik majd, amit lát bennük.
Vagy egyszerűen csak mások vagyunk??? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése