Visszafelé - előre

   Az előző bejegyzést kicsit átírtam, mert se a rágalmazás bűnét nem akarom elkövetni, se támadólag fellépni nem szeretnék, vagyis néha de, de azért mégsem...hogy gyávaság-e, vagy csak próbálok megfontolt lenni ezen még tűnődöm... A megfontoltság nem az erősségem (TESZT az erősségekről, az eredményért nálam kell jelentkezni :) ), ezért egyrészt visszakoznék, az előző bejegyzés törlése is felmerült bennem, de aztán átgondoltam...Mivel a bejegyzés nézettsége  nagy volt, arra  a következtetésre jutottam, hogy kell az olvasóknak, hogy valaki vállalja a problémáját, a véleményét... - biztos vagyok abban, hogy aktuális témát feszegettem, még akkor is, ha a megoldást még nem találtam ki rá. Itt jelezném, hogy ezzel is haladok, írni fogok a számomra problémás pedagógusnak. (Könnyebben kommunikálok írásban problémás esetekben - a másik fél meg majd reagál valahogy. vagy nem.) Szóval, haladok... :)

   A visszafelé tekintésnél arra gondoltam, hogy meg kellene vizsgálnom, hogy nekem mi bajom volt az iskolával. Mi az, amitől elfordultam a tanulás hagyományos módszerétől, és mi az, amit, ha tudatosítok magamban, akkor a gyerkőcök is profitálhatnak - nem muszáj nekik is belelépni ugyanabba a kakiba, még ha genetikailag arra is vezetne az útjuk. :) Egyébként D-t megkérdeztem, hogy mennyire fordult el az oktatástól, szerepel-e a tervei között az érettségi, diploma. Úgy nézett rám, mint egy ufóra (kíváncsian, mit akarhatok ebből kihozni, értetlenül, mintha valami nagy ostobaságot kérdeztem volna tőle), és azt válaszolta, hogy teljesen természetes számára, hogy le fog érettségizni és tovább fog tanulni, még, ha az irány nem is tiszta. Megnyugodtam. :)

Van egy olyan állítólagos statisztika, hogy az általános iskolai anyagból szinte semmi nem marad meg tudásként, és a középiskolaiból sem sok. Nyilván tanárfüggő is, de gondoltam megnézem magamra mennyire igaz.

Általános iskola:
történelem - 1867. kiegyezés Deák Ferenc - tényként ennyi, erre az anyagrészre kifejezetten koncentráltam, mert nagyon felkészültem belőle, mert sejtettem, hogy felelni fogok.
orosz nyelv: másodikos koromben szakkörként tanultam, imádtam, ezt kb hatodikra sikerült eltüntetni - tanárváltással.
matek: jó tanárom volt, mindig szerettem - nehéz lemérni, hogy mi maradt meg, de azt hiszem, a fontos dolgok még általánosból: összeadás, kivonás, szorzás, osztás, egyenletek megoldása.
magyar: akkor számomra érthetetlen nyelvtanszabályokból semmi, irodalomból semmi.
rajz: egy festményt kellett másolni, amikor többet hoztam ki magamból, mint gondoltam volna, a rajszakkörös feladatok is jók voltak, de a tanár szörnyű volt, semmi kedvesség, sohasem mosolygott...

Egyéb tantárgyak: se kép, se hang.

Középiskola:
1. fejezet (két osztályba jártam)
matek: továbbra is megmaradt a szerelem, főként egyenlet megoldásokat imádtam.
magyar nyelvtan: a helyesírásom sokat javult, főleg a vesszőhibákat kellett ritkítani, a módszer nem gyerekbarát,d e hatásosnak tartom ebben a korban: diktálás, hibajavítás szabálymásolással.
irodalom: sok jó vers megismerése - szabadon választott bármi megtanulása kéthetente, jó témák a fogalmazásokhoz - szabadság, szeretet, stb., és elkezdtem sokat olvasni is, mert a tanár gondolkodni is tanított.
történelem: jegyzetelni tanítás - kevés konkrét adat, inkább az összefüggések, folyamatok megmutatása.
nyelvek: szinte semmi
kémia, biológia: jó tanárunk volt, szakmailag, emberileg is, de mintha addigra már elfordultam volna ezektől a tárgyaktól (nulla általános iskolai emlék - még a tanárra sem emlékszem)
tesi: csak azért írom le, mert vicces: hármas voltam, mert minden kihagyott atlétika edzésért kaptam egy egyest (a heti 4 edzés mellé nem fért be, kedvem sem volt, nem szerettem futni)
2. fejezet
matek: az első két évből éltem, mert az osztály sem volt reál érdeklődésű, a tanárt pedig emberileg szerettem, de nem volt jó matek tanár.
magyar: nyelvtan nulla, irodalom: már mentem a saját fejem után, de megtanultam a tanár szája íze szerint hazudni - ezt úgy tanultam meg, hogy egyszer nem egyezett a véleményünk, és onnantól kezdve hármasnál jobb jegyet nem kaptam, míg előtte ötös voltam...
angol: szárnyalás: a tanár azt mondta, hogy nem érti miért voltam rossz addig, szerinte nagyon sokat tudok - ezért az elismeréséért mindig készültem az óráira, és ötös voltam (negyedikben új tanárunk lett, nála csak négyes, nem motivált.)
kémia, biológia: semmit nem voltam hajlandó tanulni, a tanár jóindulatának köszönhetően nem buktam meg - abból eredt, hogy íratott egy iq tesztet valamelyik órán velünk.

Elnézést, ha a kis visszatekintésem unalmas lenne, de miközben írtam, elgondolkodtam, hogy milyen is a jó tanár... :) A gyerekekkel is beszélgettünk erről mostanában - a foglalkozásokon - van, ami összecseng... :)
  Számomra meglepő módon az emlékeimben a szakmai felkészültség miatti emlékezés dominánsabb, mint az emberi, és akkor igazán hatásos, ha a kettő együtt szerepel egy pedagógusban.
   Hosszútávú hatása annak volt rám, ami már általános iskolában elkezdődött, vagy legkésőbb gimi elsőben. Így kialakult valamiféle sorrend a tantárgyak között számomra:
   matek (általános iskolában, gimi elején jó tanár, szakmailag, emberileg);
   irodalom (gimi elején)
   nyelvtan: a helyesírást fontosnak tartom, de a nyelvészet is érdekel (gimi eleje)
   a nyelvtanulást fontosnak tartom, ennek ellenére nekem nem megy jól, talán kevés ideig találkoztam jó tanárokkal (általános kb 2 év, gimi másfél)

   Visszatérve a jó tanárra: egyetem anatómia tanár - imádtam az óráit. Logikus, jól felépített folyam volt minden egyes óra, és annak ellenére élveztem, hogy a háromnegyede latinul volt, valahogy mégis lehetett érteni. :) Eleinte tartottam a latintól, de könnyen a fejembe mászott, talán pont azért, mert a latin elnevezések nagyon logikusak.

   Ha megnézem, kit tartottam akkor jó tanárnak, akkor erősen benne volt, hogy kedveljen engem (vagy legalábbis érezzem úgy, nem kivételezést vártam el, csak kedvességet, barátságosságot irányomban), és szeresse a tantárgyát, lelkesedésével inspirálja a diákokat is.
   Ha csak emberként volt jó,  szakmailag nem, akkor jó volt bent lenni az óráin, kellemesebb volt az iskola általa; ha csak szakmailag volt jó (pl. általános iskolai rajz tanár), akkor észrevétlenül is átadott valamit a tudásából -  bár nem tudatosult soha bennem - hogy szeretek rajzolni, de mind a mai napig szoktam  - legutóbb mandalát festettem olajjal (először életemben :) - ha lesz fotó, megmutatom ).

   A legrosszabb eset, ha sem emberileg, sem szakmailag nem képvisel értéket egy tanár. De ezt miért nem veszi észre ő is? Keresni kell egy másik tevékenységet, ahol jobban előtérbe kerülnek azok az erősségei, amiket tanárként észre sem lehet venni. És mindenki happy lesz! :)

   Az elvárásaimat diákként, szülőként tisztáztam most (mindig segít nekem az írás!), és úgy gondolom, nem túlzottak, nem teljesíthetetlenek. Csak a legrosszabbat szeretném hatásosan kiszűrni, és azt is elképzelhetőnek tartom, hogy fejlődésképesek, ha valaki megmutatja nekik az irányt - vagy szakmailag javulhatnak, vagy emberileg - csak nekik is akarniuk kell, mert anélkül nem megy.

   Végül: sokféle tanár van, mint ahogy sokféle diák is, mindenkinek más lehet jó, én is sokféle embert szeretek, tisztelek, és bár nehéz elfogadni, hogy engem sem szerethet mindenki, abban bízom, hogy kevés ember gondolja azt rólam, hogy sem-sem vagyok. :)


 Még végül, egy kis arány a saját életemből:

általános 1-4. o. :  5:2   (engem tanító tanár : mindkét szempontból jó tanár - csak szakmailag jó - csak emberileg jó, végül sem-sem)
általános 5-8. o. :   13: 2  -  2 - 1  sem-sem: 8
gimnázium 1-4. o.:  17: 2  -  2 - 5  sem-sem: 8
egyetem 1-2 évf. :    nem tudtam összeszámolni, is-is: 2 , szakmailag kb.: 5-6, sem-sem - túl sok, ahhoz, hogy maradjak. :)

Persze máshonnan ítélem meg, de a gyerekek véleményét is beszámítva a mostani iskolájukban az arány sokkal-sokkal jobb képet mutat! :)
Ennek azért örülök! :)

Kíváncsi lennék a ti listátokra is! :)
Írjátok meg kommentben! :)