2013. november 10., vasárnap

Egy, kettő, három - egy kis pozitív pszichológia


   Gondolat-diktafon. Az kellene nekem. :) Mindig tele vagyok írnivalóval, jobbnál jobb témák, szuper megfogalmazások...néha még vicces is tudok lenni. Gondolatban. Aztán leülök a gép elé, és nyögvenyelős, nem elég spontán, kicsit sem vicces. :(
   Tulajdonképpen: legalább magamat jól szórakoztatom - gondolatban. :)

   Egy: Döm nem jár suliba. Tavasszal sokszor volt rosszul az iskolában, azt hittem, a visszaköltözéssel megoldódnak a dolgok, de szeptemberben újrakezdődtek...Volt olyan hét a szünet előtt, amikor ha bevittem (3x), akkor kb. 1 óra múlva jött  telefon, hogy menjek érte...kétszer be sem vittem, mert ramatyul nézett ki reggel. A szünet utáni első hétfőn már 9-kor jött a hívás. Kérvényeztem a magántanulói státuszt neki, mert semmi értelme suliba vinni azért, hogy rosszul legyen.
Amit az orvosok mondanak: majd kinövi, kamaszkori instabil vegetatív rendszer. Igyon sokat. Egyen reggelit. Sok húst. Főleg: majd kinövi. Végül eljutottunk a pszichológusig, illetve az előszobába,mert mindenhol (Pesten, Kiskőrösön) most vannak szabadságon. A pszichiátriára befektették volna holnaptól. Nem. Annyira nem látom nagynak a bajt, hogy gyógyszerrel kezeljék. Még antibiotikumot sem kapott idáig, nem szeretném nyugtatóval, vagy antidepresszánssal tömni.
Szerintem - de elképzelhető, hogy csak a saját véleményemet tukmálom rá :) -, azért kerül ájulás-közeli állapotba a suliban, mert unja Nem ez a legjobb szó, talán inkább nem tartja elég hasznosnak az ott kötelezően eltöltendő időt. Nincs baja egy konkrét tanárral, nincs baja az osztályával, nincs baja a tanulással. Vannak barátai, el tudja mondani a véleményét, nem érzem, hogy szorongna. Azt gondolom, meg akarta próbálni az itthon-tanulást. Tény, hogy kevesebb idő alatt megtanulja a tanulnivalót, eddig nem volt, amiben segítenem kellett volna, tehát önálló is. Mondtam neki, hogy az, hogy kritizálja a tanítást, az nem visz előrébb semmit, inkább próbáljon meg azon gondolkodni, hogy lehetne jobban, kevésbé unalmasan tanítani. Nem bánnám, ha ilyesmivel foglalkozna, és amennyire meg tudom ítélni, nem sok hatodikos gyerek hajlandó elgondolkodni azon, hogy hogyan lehetne jobb az oktatás, talán tényleg valóban van keresnivalója arrafelé. (Kb. egy éve mondta először, hogy lehet, hogy tanár szeretne lenni.)

  Kettő: Flow, pozitív pszichológia előadást tartok - már másodszor a bócsai könyvtárban kedden. Megint olvastam hozzá két könyvet: Seligman: Optimista gyermek; szintén tőle: Autentikus életöröm. Mintha szerelmes lennék...:)

Előadóként még keresem magam, de azt hiszem, ez az időszak erre is való: hogy megtaláljam a saját stílusomat. Arra már sikerült rájönnöm, hogy muszáj valamit beletennem magamból az előadásokba, nem jó nekem, ha csak azt mondom el, ami a könyvekben van. Bár nem árt összefoglalni, zanzásítani, érthetővé tenni, de kell, hogy én is benne legyek Egyelőre ezt azzal oldottam meg, hogy saját ábrákat találok ki, készítem el powerpointban. Próbálom elérni, hogy egy ábrában minél több információ benne legyen, minél kevesebb szóval, és azt elérni, hogy rá lehessen érezni a lényegre az ábrából. Meg azt is szeretném, ha megjegyezhető lenne, könnyebben beugrik egy ábra, mint a szavak. Itt egy ábrám az érzelmek szerepéről az evolúcióban:



Egy kis magyarázat hozzá: A pozitív érzelmek adják meg azt a szociális és mentális alapot az életben ahhoz, hogy a hat, kultúráktól független erény közül a saját erősségeinket fejleszteni tudjuk, akarjuk, s ezáltal a legtöbbet hozzuk ki magunkból, az életünkből. A hat erényt további 24 erősségre osztották fel a pszichológusok, hogy mindenki kedvére válogathasson. :) Ahhoz, hogy az egyén és ezzel az emberiség is "felfelé", azaz a fejlődés útján haladjon, szükség van a pozitív érzelmek nyújtotta biztonságos támogató háttérre. Értsd ezalatt az életbe vetett bizalmat és önbizalmat, ami az optimizmus alapja is. A negatív érzelmek szükségessége még evidensebb, hiszen megvédenek a veszélytől, figyelmeztetnek a kockázatra. Ami még talán leolvasható erről az ábráról, ha az ember már hallott róla, az egy számomra nagyon érdekes következtetés a pozitív pszichológusok körében: A negatív érzések mindig "győztes-vesztes" játszmákra figyelmeztetnek, amikben az egyik fél annyit veszít, amennyit a másik nyer Vagyis vagy megeszlek, vagy te eszel meg. :) A pozitív érzések ezzel szemben a "nyerő-nyerő" szituációkat jelzik, amikor minden résztvevő nyertes. A kétféle játszmában, helyzetben két különböző gondolkodási mechanizmusra van szükség, és ehhez teremtik meg az alapot az érzelmek. A negatív érzelmek fókuszált figyelmet, realista, pesszimista gondolkodást eredményeznek, ami, ha veszélyben vagyunk pont a megfelelő hozzáállás. A pozitív érzelmek viszont kitágítják az észlelésünket, toleránsabbá, optimistábbá válunk, ami kreatívabbá teszi a gondolkodásunkat.
  Kicsit belelovaltam magam, de már így hagyom. :) Legalább nincs akkora lelkifurdalásom, hogy nem az előadással foglalkozom, hanem a bloggal. :)
A fenti gondolatok leginkább a Seligman könyv alapján lettek megfogalmazva, némi Csíkszentmihályi beütéssel - legalábbis gondolom, mert kibogozni már nehéz a fejemben. A lényeg, hogy mindezt kutatásokkal támasztják alá, imádom a pozitív pszichológia kísérleteit! :) Nekem azért jön be nagyon ez az egész, mert úgy tanít boldogságra, hogy azt vizsgálja, hogy a boldog emberek mitől azok. Mintha tanácsot kérhetnék olyan emberektől, akik jól csinálják, pont arról, amit jól csinálnak, mindezt olyan megfogalmazásban, hogy emészthető legyen számomra és, ha valaki rendelkezik némi önismerettel, akkor használható a hétköznapokban is. :)

   Három: a futásra kevesebb időm van mostanában, mert mindennap tartok edzést, és éhen halnak a törpék, mire hazaérünk, így akkor sincs időm futni menni. DE: tegnap elmentem egy 5 km-es körre, és 7 és fél lett belőle, mert jól esett. :) Az idő meg várakozásomon felüli, eddigi legjobb. :) Ha tudtam volna, hogy az a titok, hogy ne fussak...:D bár mintha ezt csináltam volna 39 évig. :)