Szabad hétvége

Hétvégén az apukájukkal voltak, én meg az égegyadta világon nem csináltam semmit, és jó volt. :)
Na jó, szerintem minden anyuka tudja, hogy a "nem csináltam semmit" soha nem fedi a valóságot, de a szokásosnál lényegesen több időm volt "semmit-tenni".
Vasárnap végre megkaptuk a második görkoriját is - használtat vettünk, de jót! Ezért amikor 5 körül hazaértek kaja után lementünk görkorizni. Egyedül a kiscsajnak nincs még, de ő boldogan futkározott az elő-szülinapi ajándékként kapott héliumos lufival, amit szintén tegnap fújattam fel és odaadtam neki, mert nem lett volna értelme még két napig dugdosni. :)

Gondolkodtam egy blog kapcsán a "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" - témakörben...szerintem, egyrészt anyatípus-függő, másrészt fogalmam sincs, mert 12 éves a legnagyobb. :)
Most azt hiszem, nekem minél nagyobb, annál könnyebb. Alapvetően az a típus vagyok, akinek lételeme a kommunikáció és az őszinteség, így nekem annál jobb, minél több mindenről lehet a gyerekkel beszélgetni.
A legnagyobb kész nyeremény ebből a szempontból, mostanra teljesen leszokott a hisztiről (család és ismerős-szerte híres hisztiző volt egyébként), néha begázol még, de leginkább a Kedvessel szokott nézeteltérésük lenni, abba meg megpróbálok nem beleszólni. A második elég "mindegy" gyerek, vele ritkán van vitánk, de beszélgetni imádok vele, mert másképp közelíti meg a dolgokat - inkább érzésből, mint aggyal, olyan logikája van, amivel nem tiszta matematikai úton jut el a megoldásaihoz, de olyan jók a végeredményei, hogy csodálom a működését. Legtöbb gondom a harmadik fiúval szokott lenni, ő lázadó, a "nem"-et mondó. Nem mellesleg csokizabáló, tüzeskedő, meg bármi, ami a kópéság és a rosszaság határán mozog. Jó kedvemben kíváncsinak szoktam titulálni - nálam ez pozitív jelző, rossz kedvemben meg a falra mászom tőle/kitépem a hajam. Beszélgetéseink hol túl idétlenek nekem (gyakorlatilag állandóan vigyorog), hol nagyon tényszerűen kérdez rá mindenre, ami nekem azt jelenti, hogy 1. éleseszű, 2.idétlen. A negyedik -a lány- imád dumálni, nagyon szeretem, hogy figyel másokra - biztos nem minden lány ilyen, de a fiúk közül egyik sem mond el úgy dolgokat, mint a lányom (sokkal kevesebb történést mesél, sokkal több láthatatlan, nonverbális dolgot viszont igen). A legkicsibb még csak avval szokott meglepni, hogy mennyire átmennek neki a ki nem mondott információk, amikről nem gondolnám,hogy érti egy 3,5 éves. Nem titkos dologról beszélek, vagy nem olyasmiről ami nem neki való, hanem amikor csak a hangsúlyban van benne, hogy az igen az tulajdonképpen egy nem, vagy fordítva/ és nem konkrétan csak igen-nem.
Na egyre érthetetlenebb leszek! :)
Jó lenne már egy kis visszajelzés, hogy nagyon uncsi-e , amit írok...

Megint eltelt fél év...

Nem vagyok túl jó blogíró - ami a sűrűséget és az olvasottságot illeti, de legalább néha idetévedek... :)
Vége a nyárnak - bár az idő még jó, szerencsére, mert szeretem a jó időt -, újra beindult az isi-ovi szezon. Ami egyrészt örömteli, legalább a délelőttjeim "szabadok", másrészt elég rosszul viselem az "iga"-szerű rendszereket.
Reggel: 3 nagy elindítása suliba, 2 ovis oviba vitele.
Délben: 2 ovist elhozni (ha bent alszanak felborul az esti fektetésem- így inkább elhozom őket ebéd után)
Délután: legnagyobb hazajön, utána a második, aki rögtön el is tűz edzésre heti 3x, a másodikosom meg 4 után érkezik, amikor Kedves is hazaér. 5-re, 6-ra edzésre járunk mindennap - igen, a másodiknak napi két edzése van heti 3x, de ő ettől érzi jól magát. :)
Estefelé: hazaérek néggyel az úszásról (heti 3), a legnagyobb már hazajön egyedül-ő nem úszni jár.
Altatás: 2 kicsinek vagy én, vagy valamelyik nagyobb mesél - a legnagyobb találta ki, hogy átveszi az altatást tőlem, amikor elmondtam neki, hogy milyen fárasztó. :) (azóta már ő is tudja. :) ) A nagyobbak szerencsére már nem anyafüggőek, olvasgatnak még, aztán egyszer csak elalszanak - nem kötöm náluk időhöz, mert nincs kedvem ellenőrizgetni őket. Mostanra már elég nagyok ahhoz, hogy tudják, hogy nem én leszek fáradt másnap ahhoz, hogy felébredjek, ha ők nem alszanak. Az esti elalvást elősegítendő még 2 éve kitaláltam, hogy suliidőben számítógépezés csak reggel lehetséges, ha felkelnek. Be van osztva melyik nap kié, fél óra, negyven perc időt kapnak ilyenkor - egyéb esetben nem nagyon tudok következetes lenni ezügyben, ilyenkor viszont muszáj, és ezt ők is megértik. :)

Nem is tudom, miért írtam le ezeket...Talán, hogy ha később visszaolvasom, akkor eszembe jusson, hogy hogyan telt egy nap. 10 év múlva biztos az is érdekes lesz. :)

Megint abbéli reményem kifejezésével fejezem be, hogy nemsokára írok megint. :)

Próba - homok - kép

Gondoltam, megpróbálok képeket feltenni...tudom, nem a legjobbak, de történetük van, ráadásul kb 2 naposak, így legalább az aktualitásuk rendben van. :)

Nemrég voltunk a Millenárison, és bár gyermekeim a legjobb fajtából valók - legalábbis már megszokták, hogy gyerekprogramra nem pénzt - költeni megyünk, majdnem elcsábultam a dekorhomokból készült képeknél. Csinálni lehetett sablon alapján , gyönyörű színes képeket, kb 10 perc alatt. Aztán mégsem engedtem a kérésnek - leginkább a két ovisom szeretett volna csinálni, de megígértem, hogy veszek majd színes dekorhomokot, meg sablont és csinálunk ilyeneket otthon.
Jelentem, sikerült másfél héten belül beváltani az ígéretet, ez annak is köszönhető, hogy én is vágytam erre a dologra, ezért eszembe is jutott a kellő pillanatban; egy hobbybolt előtt. :)

Sablont nem kaptam, de időközben úgy döntöttem, hogy lehet, hogy sablonnal "szép" dolgokat lehet csinálni, de ahhoz semmi fantázia nem kell, nincs benne a gyerkőc egyénisége, úgyhogy nagyon nem is kerestem. A ragasztót sajnos elfelejtettem, de az itthon lévő 2-3 félét kipróbáltuk, van amelyik teljesen okésan működött is.

Legalább másfél órát elhomokozgattak, kicsit kellett csak segítenem, és az sem mellékes, hogy két-három kép árából annyi homokot vettem (még csillámosat is, de arról még nem tudnak), hogy kb fejenként 10 képre elég lesz, de lehet, hogy többre is. Végre megint egy olyan dolog, ami mind az ötöt le köti egy időre... :) Én is szívesen alkottam volna, de az azért nem megy, hogy rájuk is figyeljek, segítsek nekik, meg én is csináljam. De legalább én is kitapasztalom, amit kell, mielőtt nekifognék az "igazi" műnek. :D

Költözések

Jó rég írtam...Közben két költözésen vagyunk túl, és a napokban egy harmadik is várható.
Az első szeptemberben volt, mert nyár vége felé elkezdtem aggódni a tél miatt. Nem a hideg, nem a távolság a falutól, hanem az előző tél negatív tapasztalatai miatt. Akkor egyedül voltam 5 gyerkőccel egy tanyán, hol fám nem volt (ex megígérte, hogy majd vág, de ehhez kicsit több időt kellett volna ott töltenie. viszont erre az ígéretre alapozva nem rendeltem, később már pénz sem akadt volna rá.), hol a kazán romlott el (kilyukadt, csöpögött a víz a fára, akármennyit tüzeltem, nem volt meleg a házban. ex januárban kicserélte), hol a kémény dugult el (a vizes fától annyira bekátrányosodott, hogy fel kellett másznom a tetőre egy 5x5 cm-es, 2 méteres staffnival - vagy hogy hívják - , átütni a kátrányrétegen, hogy legalább akkora lyuk legyen a füstnek), hol a kocsi mondta fel a szolgálatot (önindító, szervó-olajcső - szerelő): a gyerekeket nem tudtam hordani, segítséget kérni meg ugye nem szeretek, bár végül kénytelen voltam, mert az edzéseket, amiket tartok, le lehet mondani, de az isi kötelező.
Szóval az idegösszeomlás elkerülése miatt, úgy döntöttem kiveszek egy házat a faluban, az albérleti díj kijön abból, amit benzinre költenék. Szerencsés voltam, mert az ovitól 50 méterre sikerült kivenni a házat, a csajszi egyedül sétált reggel oviba, délben meg jött haza, az iskolások meg együtt bringáztak. :)
Nyugis délelőttök a legkisebbel. :)
Bár volt egy pióca-féle "barátnőm", szintén öt gyerkőc (útban a hatodik), bár tíz évvel fiatalabb nálam, úgy érezte én vagyok a következő megmentője a "közös" sors ürügyén. Sikerült leépítenem, mielőtt jobban kihasznált volna, mint azt saját akaratomból engedni akartam. :)
Kedvesem leköltözött, remek munkát találtunk neki - szar időbeosztás, szar fizetés, szar meló.
Aztán decemberben új hír, lenne munkája Pesten. Megegyeztünk, hogy feljön, egy hónap alatt kiderül okés-e a munka, ha igen, mi is felköltözünk. Okés volt a munkahely, elkezdtem szervezni a költözést...
Volt két albérlet, amik közül csak választanom kellett volna már, de 3-4 nappal a költözés előtt visszamondták, arra hivatkozva, hogy öt gyerkőccel mégsem akarják kiadni nekünk. No comment...
Anyukám felajánlotta, hogy menjünk hozzá, amíg nem találunk mást. Nem igazán tartottam jó ötletnek, ismerem magam,meg anyumat is. Imádom, de több, mint 15 éve nem laktunk együtt, és ez nem véletlen. Aztán mégis...szerencsére, mivel Kedvesemnek mégsem jött be a munkahely, illetve a főnöke...Kellemes hónap várt ránk, a fizetésének csak egy részét kapta meg, új meló sehol, én meg rohangálok egész nap, hogy intézzem a hivatalos ügyeket, suli, ideiglenes lakcím, tankönyvek, ovi, stb.

Anyuval viszont az általam vártnál sokkal jobban kijövünk! :) Örök hálám neki, hihetetlenül toleráns...van mit elviselni a gyerekekkel, meg én sem mindig vagyok kellemes társaság, Kedves meg alapból pokróc néha, de azért javul. :) Senkinek sem könnyű ez a helyzet, de egész jól sikerül megoldani.
És a fény az alagút végén: találtunk végre egy albérletet, ahova mehetünk 5 gyerekkel is! :) Nem nagy, de legalább marad kajára is a fizuból, amit Kedves kap az új munkahelyén - időközben talált munkát.

Az albérletbe költözés csúszik, de lehet, hogy két nap múlva már ott leszünk! :)
Kezdem kicsit szilárdabbnak érezni a talajt a lábam alatt, már csak valami munka kellene nekem is...sajna, edzősködni még nem tudtam elkezdeni, pedig szeretnék! :)
Így viszont van időm tervezgetni, berendezni a lakást, pakolgatni. :)

Remélem, sikerül majd ide is gyakrabban írnom, addig is: üdv mindenkinek, aki idetévedt!