2013. február 28., csütörtök

"vasrag a karom kövér maradt" - avagy az internet útvesztői és időcsapdája, meg egyebek...:)

   Rögtön a cím-magyarázattal szeretném kezdeni, ezzel a téma közepébe is kerülünk. :)
Ma megnéztem a blog statisztikáját, és két dolgot találtam, ami fura volt. Az egyik egy "keress pénzt a blogolással" külföldi oldal, ahonnan viszonylag sok blognézőm származott, a másik furaság pedig a kulcsszavas kereséseknél volt: a címben szereplő 4 szó (+1 névelő) alapján talált rám egy látogató. :)
Az első valamiféle reklámfogásként - nyilván nem engem reklámoz, hanem saját magát - betette a blogom linkjét az általa kedveltek közé, ezért 14, valószínűleg nem magyar nyelvű látogatóm is volt pluszban (hű, de jó! :D). A "vasrag...": egyszerűen csak vicces, hogy e négy szó alapján a blogom egyik bejegyzése az első, amit kidob a google. :)
   Amiről igazából írni szeretnék, az bár kapcsolódik ezekhez a dolgokhoz, de csak az apropó szempontjából. A fent leírtaknak szerintem semmiféle hasznos hírértéke nincs, mégis rászántam 10-15 percet az éltemből (ha rosszul tippeltem, akkor többet is).

Vajon miért?
Az internet "beszippantó" hatását mindenki tapasztalhatja, egyszerűen másképp múlik az idő, ha net előtt ülünk, hasalunk, állunk. Ez a számítógépekre is igaz, vagy laptopokra, vagy tabletekre, pláne okostelefonokra. Ezt a beszippantást hívom időcsapdának, egészen pontosan negatív időcsapdának. Hogy lehet egy csapda, ami beszippant pozitív? Erre Csíkszentmihályi Mihály Flow-ja a válaszom. Amikor az életminőséget javító dolgot tesz az ember úgy, hogy közben nem érzi az idő múlását, illetve vagy felgyorsultnak, vagy lelassultnak fogalmazza meg utólag, ha flow-t tapasztal az ember, akkor az időcsapda pozitív, mert nem elvesz az életünkből (persze, időt, igen), hanem hozzáad valami hasznosat, lényegeset. A pozitív időcsapdákkal semmi baj nincs, akár egy jó beszélgetés, akár egy sportélmény, akár munka közben éljük át, hiszen olyan élményt ad, ami a ráfordított idő sokszorosát is megéri, olyannyira, hogy újra és újra át akarjuk élni magát a flowt. Mert az ember boldog közben, függetlenül az elért sikertől, fizetségtől, mások véleményétől. Akit érdekel a téma, azoknak ajánlok még Csíkszentmihályitól egy érdekes élőadás is a flowról itt.
   Én most visszatérnék a "negatív időcsapdámhoz", mert minél több emberben tudatosul, hogy ez mennyire káros lehet, annál több ember tudja majd a pszichikus és fizikai energiáját arra fordítani, hogy javítson az életén, se ez hosszútávon nem csak az egyes embereken életén javíthat, hanem ... (nem írom le, mert ez már utópiába hajlana. :) ) A legnagyobb időcsapdába kerülésünket előidéző dolgok pl.: tévé (nálunk kizárva, mert nincs), internet (én is ráragadok, lásd "vasrag...", meg egy rakás egyéb haszontalan dolog). Nem gondolom, hogy ne lehetne az internetet úgy használni, hogy az ne ilyen legyen, de valljuk be magunknak, ha épp csak szörfözünk, és ne gondoljuk azt, hogy ez bármire is jó. Még kikapcsolódni sem, éppúgy, ahogy a munka utáni tévézés sem kikapcsol, csak éppen megakadályozza, hogy valami olyasmit tegyünk, ami tényleg hasznunkra válik. Nem elég tudnunk általánosságban, hogy vannak beszippantó dolgok, minden tevékenységünket nagyító alatt kell megvizsgálnunk, hogy miért is csináljuk. Legalábbis, ha azt a célt tűzzük ki, hogy boldogabban szeretnénk élni, vagyis értékesebb életet szeretnénk. Ez eleinte leszűkíti az ember cselekvéskörét, de ha egyre gyakrabban éljük át a flowt, akkor képesek leszünk minden cselekvésünket ezzel az összpontosítással, ezzel a koncentrált figyelemmel, teljes ottléttel tenni. Azokkal a dolgokkal kell gyakorolni a flowt, amikben egyébként is tapasztalni szoktuk. Maga a flow élmény nem ritkaság, szinte minden ember át szokta élni, amikor különösen jól érzi magát. Hozzátenném: mindenféle szer nélkül (azaz alkohol és drog nélkül), mert az megint csak tévútra vinne minket, és negatív időcsapdában lennénk általuk. A válogatáshoz nagy előny, ha önismerettel rendelkezünk, és őszinték tudunk lenni magunkkal, nem csak a hétköznapi értelemben, hanem mindig kekeckedve, kételkedve kutatva cselekedeteink rugóit, egészen addig, amíg szokásunkká nem válik ez a fajta önkritika/önellenőrzés.

  Nem könnyű, olyan tudatosságot kíván, ami sokunkban nincs meg, de fejleszthető, s maga az élmény a bizonyíték arra, hogy megéri. Ki ne akarna egy egész életet úgy leélni, hogy értékes és boldog az élete? 

2013. február 22., péntek

Miben hiszek?

   Ma találtam egy érdekes előadást, és ennek kapcsán el kezdtem gondolkodni, hogy miben hiszek. Ez így nem igaz, mert az már nagyjából körvonalazódott kb 10 éve, egy mondjuk "ifjúsági fantasy"-ban leírtam, amit gondolok a világról és működéséről, ennél tovább viszont nem jutottam. Értem ezalatt azt, hogy nem próbáltam meg a saját életemet minden szempontból jól működővé tenni - bár ehhez, azt hiszem, hiányzott néhány információ, ami mostanában kezd, ha nem is elérhetővé válni, de legalább tudatosodni. Jaj, miket írok...persze, hogy már kezdem használni, sőt egy-egy területen régóta jól beválik, de néhol azért még akadozott eddig. :)
  Hiszek abban, hogy ha a magunk jó érzését követjük, akkor nem csak nyugodtabbak az éjszakáink, hanem a nappalaink is könnyebben élhetőek. Hiszek abban, hogy, ha jót cselekszünk, azt visszakapjuk valamikor, valahonnan - egy nem túl távoli, sőt esetenként közeli jövőben. Ugyanúgy, ahogy a rosszat is. Hiszek abban, hogy bármely probléma segít előrejutni, ha nem sajnálkozunk, hanem felfedezzük az ismétlődéseket az életünkben. Ezen ismétlődések felfedezéséhez, bizony tapasztalni kell egyet-mást. Persze, nem mindenki tanul olyan lassan, mint én (azért én se minden kakiba kell, hogy ötször belelépjek :)), de a gyereknevelésnél is azt vettem észre, hogy igazából azokkal a dolgokkal/ konfliktus helyzetekkel érdemes foglalkozni, amik többször előfordulnak. Ám az életben nem elég, ha felismerjük az ismétlődő buktatókat, hanem valamit tenni is kell ellenük, vagy a megoldásukért (hogy pozitívabban fogalmazzak).
  Azt viszonylag régóta hangoztatom, hogy az a jó, ha az ember olyasmit dolgozik, amiben örömét leli. Ám más a hangoztatás, és más a gyakorlat. Eddig jól elücsörögtem azon, hogy úgysincs időm dolgozni, miért is kellene foglalkoznom azzal, hogy mit is szeretnék. Néha volt egy-egy életképesnek látszó ötletem, de legtöbbször rájöttem, hogy egész egyszerűen nincs rá energiám, még akkor sem, ha én találtam ki, és a kivitelezés se lenne nagyon bonyolult. Lehetséges, hogy a mostani ötletem is pár hét, hónap múlva erre a sorsra fog jutni, de az előadás meghallgatása után megpróbálom máshonnan indítani az ötlet materializálását. :)
   Szeretek gyereket nevelni, bár nem a nevelés az a szó, amit szívesen használnék, de még nem találtam sokkal jobbat. Tudom/érzem, hogy nem véletlenül lett öt gyerkőcöm, még az sem tud eltántorítani, hogy általában, hogy reagálnak az emberek, amikor megtudják gyermekeim számát. (Az udvariasak azt mondják, hogy gratulálnak, le a kalappal, hogy vállaltam ezt a kihívást, a kevésbé udvariasak "minek ennyi?", "tervezted mindet?" kérdésekkel próbálják takargatni megrökönyödésüket.) Hiszek abban, hogy továbbadok valami jót, abból a vonalból, amit én kaptam, és hiszek abban, hogy ők még jobban fogják csinálni, még többet tudnak majd adni a gyermekeiknek abból, hogy hogyan érdemes élni. Nem mindig csinálom jól, mint ahogy anyukám se mindig csinálta jól, de a lényeg megmarad és ez számít - egyre kevesebb hibával, egyre kevesebb rossz példát mutatva továbbadni azt, amiben hiszek - az evolúció is így működik.
   Ha "miért teszem", "miben hiszek" a fő kérdés, s nem a 'hogyan' (amiről néha írtam), főként nem a 'mit' (amiről sűrűbben), akkor mostanában azzal leszek elfoglalva, hogy megfogalmazzam a 'miért', 'mi célból', 'milyen hitből' kérdésekre a válaszaimat.
   Miért? Mert szeretném, ha toleránsak lennének, türelmesek, jókedvűek, felelősek önmagukért, szeretném, ha éreznék, hogy az életnek akkor van értelme, ha célja van, ami nem kell, hogy egetrengető legyen, de a szívből kell kiindulnia, nem pedig felszínes vágyakból, amiket a média, a "mások" irányítanak. Szeretném, ha mernének álmodni, és tudnák, hogy minden lehetséges, de tenniük is kell érte. S mivel minden lehetséges, úgy válasszanak, hogy azt a választást ne befolyásolja más, hiszen ki tudná, hogy mi lehet igazán fontos nekik, ha nem ők maguk. Hiszek abban, hogy az önismeret az alapja mindennek, s abban is, hogy az ember mindig megtudhat magáról valami újat, vagy olyasmi is újra előkerülhet, amiről már azt hitte, hogy túlnőtte.
   Hiszem, hogy sem az önismeretnek, se a gyermeknevelésnek nincs vége sosem, soha nem ülhetek le, hogy "na, ezzel megvolnánk. kész a használható minta." Mindennel foglalkozni kell, mert ha nem tesszük, akkor növeljük az entrópiát. (Köszönet a szóért Csíkszentmihályi Mihálynak - akit nagyon szeretek olvasni, nekem minden oldala aranyat ér, amit van időm elolvasni. :))
   Amikor a flowról belenéztem az előadásába (olvasni már olvastam, most egy másik könyvénél tartok), és annál a résznél tartott, hogy mi az a hét tényező, ami megegyezik azoknál, akik a flow állapotot leírják, rájöttem, hogy mindegyiket érzem, ha a gyerekeimre figyelek. Ha beszélgetek velük, ha azon gondolkodom, hogy hogyan oldjak meg egy többedszer felmerülő problémát mindig belemerülök, és repül az idő, és nem érzem fárasztónak. (Ellentétben azzal, amikor csak rágódom valamin, vagy nem igazán figyelek rájuk - akkor csak egyre feszültebbnek érzem magam, mert azt hiszem, hogy valami sokkal fontosabbal is foglalkozhatnék...mosás, meg ilyesmi.)
   Ezt a bejegyzést most félbehagyom, de majd folytatom...:)