Anthony De Mello - meditáció

   Mostanában ki szoktam menni a képen lévő fák alá meditálni - csináltam egy kis leülős helyet a földön - rendszeresen megtámadják a csigák... :)

Ezt a meditációs szöveget/gyakorlatot, pedig a WCkönyvben* találtam, megérintett, ezért leírtam, hátha más is kedvet kap egy kis merengéshez. :)

* az a könyv, ami a wc-ben van, olvasgatásra újságok helyett - ha meguntam, lecserélem egy másikra. :)



Anthony De Mello - Forrás fakad

Az eksztázis

Megpróbálom az életet teljes gazdagságában szemlélni, hogy ne csak gondolati szinten, hanem annál mélyebben hason rám.

Ezért egymással ellentétes hangulatú jeleneteket szemlélek:

Egy csecsemő születését ...
a szülők örömég és a csoda érzését ...
az ünneplést ...
Majd magam elé képzelek egy halálesetet ...
a szomorúság, a veszteség érzését ...
a temetési szertartást ...
Képzeletem egyik jelenetről a másikra tér, s megfigyel minden részletet.

A következő pár: házasságkötő terem és a rákos betegek elfekvője.
Ismét megfigyelek minden apró részletet, miközben ezekről elmélkedem ...
Képzeletem ismét egyik jelentről a másikra  tér, a lakodalmi ünnepről a rákos betegek kórtermére és vissza ...
Nem reflektálok, megelégszem csupán a szemlélődéssel, a nézéssel ...

Aztán elképzelek egy stadiont - a tömeget ... és a játékosokat ...
A biztatást ... az izgalmat ...
Majd egy öregek otthonát veszek szemügyre - egy idős, ablaknál üldögélő személyt, aki  a múlton mereng ...
Képzeletem ismét egyik jelenről a másikra tér, megpróbálván az ott lévő emberek szívébe látni ...

A következő jelenetben szemügyre veszem egy luxushotel úszómedencéjét - a fröccsenő vizet ... az öröm hangjait ...
az égen fénylő napot ...
És összevetem ezt a nyomornegyeddel - az áporodott légkörrel, a bűzzel ...
a földön alvó emberekkel ...
a patkányokkal és a csótányokkal ...
Most sem reflektálok, csak belehelyezkedem az egyes jelentek hangulatába ...

Megfigyelek egy kormányülést: az ország hatalmasai éppen olyan döntéseket hoznak , amelyek erősen befolyásolják majd mások életét ...
Összehasonlítom ezt egy kínzókamrával, amelynek megvizsgálom minden részletét ...

Aztán elrugaszkodom a földről, és onnan szemlélem ezeket a jelenteket még számtalan más jelenttel együtt ...
S bár nem értem, mégis látom, hogy mindez az egész egyetlen szimfóniát alkot,
egyetlen harmonikus táncot:
születés és halál,
nevetés és könny,
élvezet és fájdalom,
erény és bűn
- mind összeáll egy semmihez sem fogható szépségű freskóba, amelyet az én véges gondolkodású értelmem képtelen felfogni ...

Majd visszatérek a keresztelőhöz és a temetéshez, a házasságkötő teremhez és a rákos betegek kórterméhez, a stadionhoz és az öregek otthonához ...
És úgy látom őket, mint ugyannak a melódiának az egyes hangjegyeit ...
mint egyetlen tánc különböző mozdulatait ...

Látom Krisztust és Júdást,
látom az áldozatokat és kínzóikat,
a gyilkosokat és a megfeszítettet:
egyetlen melódia az ellentétes hangokból ...
különböző lépésekből összeálló egyetlen tánc ...

Azokra az emberekre gondolok, akik nem szeretnek engem, ott gáncsolnak és támadnak ahol érnek,
és látom őket és magamat, mint különbözőeket, de mégsem kettőnek ...
ugyanazon a feladaton munkálkodónak,
egyetlen tánc,
egyetlen műalkotás ez ...
Szemlélem a saját éltem változatosságait, különféle hangulatait, hullámhegyeit és hullámvölgyeit ...
az embereket, akik megérintik az életemet,
a rosszakat és a jókat,
a szeretetteket és azokat, akiket senki sem szeret ...
Egyetlen tánc megannyi összetevője, egyetlen táncos előadásában ...

Végül ott állok az Úr előtt. Látom, hogy Ő a táncos, és mindez az őrjítő,
értelmetlen,
felüdítő,
agonizáló,
csodálatos dolog,
amit életnek nevezünk, mindez az Ő tánca ...

Ott állok szótlanul,
semmit nem értvén,
csodálkozva.