Szabad hétvége

Hétvégén az apukájukkal voltak, én meg az égegyadta világon nem csináltam semmit, és jó volt. :)
Na jó, szerintem minden anyuka tudja, hogy a "nem csináltam semmit" soha nem fedi a valóságot, de a szokásosnál lényegesen több időm volt "semmit-tenni".
Vasárnap végre megkaptuk a második görkoriját is - használtat vettünk, de jót! Ezért amikor 5 körül hazaértek kaja után lementünk görkorizni. Egyedül a kiscsajnak nincs még, de ő boldogan futkározott az elő-szülinapi ajándékként kapott héliumos lufival, amit szintén tegnap fújattam fel és odaadtam neki, mert nem lett volna értelme még két napig dugdosni. :)

Gondolkodtam egy blog kapcsán a "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" - témakörben...szerintem, egyrészt anyatípus-függő, másrészt fogalmam sincs, mert 12 éves a legnagyobb. :)
Most azt hiszem, nekem minél nagyobb, annál könnyebb. Alapvetően az a típus vagyok, akinek lételeme a kommunikáció és az őszinteség, így nekem annál jobb, minél több mindenről lehet a gyerekkel beszélgetni.
A legnagyobb kész nyeremény ebből a szempontból, mostanra teljesen leszokott a hisztiről (család és ismerős-szerte híres hisztiző volt egyébként), néha begázol még, de leginkább a Kedvessel szokott nézeteltérésük lenni, abba meg megpróbálok nem beleszólni. A második elég "mindegy" gyerek, vele ritkán van vitánk, de beszélgetni imádok vele, mert másképp közelíti meg a dolgokat - inkább érzésből, mint aggyal, olyan logikája van, amivel nem tiszta matematikai úton jut el a megoldásaihoz, de olyan jók a végeredményei, hogy csodálom a működését. Legtöbb gondom a harmadik fiúval szokott lenni, ő lázadó, a "nem"-et mondó. Nem mellesleg csokizabáló, tüzeskedő, meg bármi, ami a kópéság és a rosszaság határán mozog. Jó kedvemben kíváncsinak szoktam titulálni - nálam ez pozitív jelző, rossz kedvemben meg a falra mászom tőle/kitépem a hajam. Beszélgetéseink hol túl idétlenek nekem (gyakorlatilag állandóan vigyorog), hol nagyon tényszerűen kérdez rá mindenre, ami nekem azt jelenti, hogy 1. éleseszű, 2.idétlen. A negyedik -a lány- imád dumálni, nagyon szeretem, hogy figyel másokra - biztos nem minden lány ilyen, de a fiúk közül egyik sem mond el úgy dolgokat, mint a lányom (sokkal kevesebb történést mesél, sokkal több láthatatlan, nonverbális dolgot viszont igen). A legkicsibb még csak avval szokott meglepni, hogy mennyire átmennek neki a ki nem mondott információk, amikről nem gondolnám,hogy érti egy 3,5 éves. Nem titkos dologról beszélek, vagy nem olyasmiről ami nem neki való, hanem amikor csak a hangsúlyban van benne, hogy az igen az tulajdonképpen egy nem, vagy fordítva/ és nem konkrétan csak igen-nem.
Na egyre érthetetlenebb leszek! :)
Jó lenne már egy kis visszajelzés, hogy nagyon uncsi-e , amit írok...