Pozitív pszichológia mindenkinek VI. - a 6 fő erény, mire jók az érzelmek

   A mostani ábrámat már egy korábbi bejegyzésben röviden elemeztem, mégis visszatérek rá – egyrészt, mert most következik a SOR!ban (ennek megértéséhez ismerni kell engem; több éven át egyesével megszámoltam a duplo kockákat esténként rendrakásnál ), másrészt pedig most részletesebben, hosszabban fogom elemezni (a régebbi bejegyzésben, csak beszúrtam az ábrát némi személyes sztori közepébe).
   Kezdjük azzal, hogy a fölfelé mutató nyíl az evolúciót jelképezi, a nyíl belsejében található erények pedig segítenek a fejlődésben, mind az ember személyes céljainál, mind pedig a z emberiség előrehaladásában. A pozitív érzelmek jelentik a biztonságos alapot képességeink kibontakoztatásához – amihez társas kapcsolataink is hozzásegítenek, amennyiben nyerő-nyerő játszmaként éljük át azokat. Ez még magamhoz képest is egy kicsit sűrűnek tűnik, de majd most kifejtem lassabban. J 

   Erények, erősségek: Seligman ráállított egy csapat pszichológia hallgatót annak kiderítésére, hogy mik azok az erények, amik kortól és kultúrától függetlenül léteznek az emberi társadalmakban. Arra jutottak, hogy hat erényről mondható el, hogy bármely korban, bárhol pozitív és előrevivő tulajdonságként értékelték az emberek. A hat fő erényt további 24 erősségre osztja fel Seligman – nem kizárva ezzel azt, hogy különböző korokban egyéb erősségek is előtérben lehetnek (akár napjainkban is találhatunk ilyen erősséget a gazdagság, kellemes megjelenés, önbizalom, egyediség) – ám az Autentikus életöröm című könyvében ezekkel a mindenütt jelenlévő erényekkel foglalkozik, mivel tágabb körben is használható következtetéseket tud levonni. Az erősségek abban különböznek az adottságoktól, hogy akaratunkkal fejleszthetőek. Az adottságok szűkebb határon belül változtathatóak, míg erősségeinket jelentős mértékben tudjuk fejleszteni. Az erősségeket Seligman egy teszten keresztül méri le, és azt ajánlja, hogy mindenki a rá jellemző erősségek mentén kezdje el az életét alakítani. Vagyis; használjuk mindennap a ránk jellemző erősségeket, és már ez a „használat” biztosítja számunkra a jó érzést, ezzel rögtön visszacsatolást is kapunk arról, hogy jó irányba haladunk. Ha valamelyik erény csekély mértékben található meg bennünk, akkor érdemes arra is figyelmet fordítani, és fejleszteni, amíg az átlagos szintet el nem éri, különben esetleg fékként működhet, visszatarthatja személyes fejlődésünket, akár céljaink elérését is akadályozhatja. (Talán nem túl nehéz elképzelni ezt a visszatartó erőt, ha például hiányzik belőlünk az önkontroll, a hála, a megbocsátás, a tudásszomj vagy a remény erőssége.)

   A hat fő erény, mint említettem 24 további erősségre osztható fel:
BÖLCSESSÉG: kíváncsiság, tudásszomj, ítélőképesség, találékonyság, szociális intelligencia,perspektíva,

BÁTORSÁG: helytállás, kitartás, hitelesség(integritás),

SZERETET: kedvesség, szeretet adás/elfogadása

IGAZSÁGOSSÁG: kötelességérzet, objektivitás (a fordító a Seligman könyvben a becsületesség szót használja, de szerintem jobban fedi a fogalmat az objektivitás), vezetői képesség,

MÉRTÉKLETESSÉG: önkontroll, megfontoltság, szerénység,

TRANSZCENDENCIA: a szépség értékelése, hálaérzet, remény, spiritualitás, megbocsátás, humor, temperamentum.

   Az erények fejlődéséhez szükségünk van pozitív érzelmekre, és meleg, támogató környezetre, ami biztonságos alapot jelent ahhoz, hogy a visszajelzésekből is építkezni tudjunk. Ez gyermeknevelésben az úgynevezett pozitív nevelés alapelve is, ami tehát azt ajánlja, hogy pozitív visszajelzésekkel erősítsük meg a gyermek jó tulajdonságait, cselekedeteit, ezzel megerősítjük az önbizalmát is és további hasonló tevékenységekre/erősségei használatára buzdítjuk. Itt térnék ki egy kicsit arra, hogy a gyermeknevelésből nagyon sokat tudunk felnőtt korunkban is hasznosítani, alkalmazni önmagunkra, mintegy pótolva az esetleges akkori mulasztásokat, vagy ha ilyen nem volt, akkor befoltozva az azóta keletkező szakadást. Az önismeret terén is fejlődhetünk gyermeknevelés közben, és önmagunkat is nevelhetjük, támogathatjuk.
 Igazán jól azon erősségek használatakor érezzük magunkat, amikor úgy érezzük, tettünk is valamit, többet, mint ami spontán belőlünk fakadna. A teljesítmény, ami a fejlődést biztosítja az pont az a kicsi, vagy olykor nagy rész, amit akaratunkkal, szándékosan teszünk hozzá. Mindenki ismeri a mondást valószínűleg: „Nem az a bátor, aki nem fél, hanem, aki legyőzi félelmét.” Amivel legyőzzük, az az, amit akaratunkkal tettünk hozzá. Kell, hogy az erősséghez legyen „tehetségünk”, de ahhoz, hogy használata feldobjon, energiával töltsön el, kell az is, amit „szorgalmunkkal” teszünk hozzá. Ez az élmény együttesen adja majd az elégedettség, a boldogság érzését – és ez az, amiért törekednünk kell arra, hogy napi munkánk/teendőink során minél több erősségünket használni tudjuk, hiszen így segítenek minket ahhoz, hogy boldogabb életet éljünk.

   A nyerő-nyerő játszmák akkor jelennek meg életünkben, amikor a társas interakcióinkban mindenki kap valamit az adott szituációban, és senki sem veszít. Az ilyen helyzeteket a pozitív érzelmek jelenléte is jelzi, és nem érezzük veszélyben magunkat sem fizikailag, sem mentálisan. (tipikusan ilyen helyzetek adódnak nevelés, tanítás közben – remélhetőleg jó sokszor, de akár egy baráti beszélgetés, sport- vagy játékélmény is lehet ilyen szituáció).

   Az ábrán a narancssárga nyilat egy lila színű sáv veszi körbe, szerettem volna így ábrázolni a negatív érzelmek óvó, pajzs-szerű szerepét az evolúcióban.  Az az előző bejegyzéseimben is fejtegettem már, hogy a negatív érzésekre is szükség van, hiszen figyelmeztetnek minket a veszélyre, veszélyes helyzetekre. Egész pontosan azokra a szituációkra, amik győztes-vesztes játszmák az életünk folyamán. Reálisabban mérjük fel a helyzetünket, elemzőbb lesz a gondolkodásmódunk, jobban odafigyelünk a részletekre – végletesebb esetben fizikailag is felkészülünk a támadásra, illetve a védelemre.
Nekem ez a magyarázat nagyon sokat segített egy konkrét esetben, amikor negatív érzelmeim voltak valakivel kapcsolatban. Először is tudatosult bennem, hogy miért vagyok dühös (mert veszélyben éreztem magam), és ezt felismerve már reálisan elemezni tudtam, hogy mennyire valós a veszély (sikerült megértenem, hogy a veszély valóban fennáll, de nem fizikai, így nincs szükségem a düh által kémiailag generált szükségállapotra a testemben), és mit tehetek önmagam megóvása érdekében (mi az, amin változtatni tudok és mi az, amit el kell fogadnom). Lelki nyugalmamon sokat segített, ez pedig nem csak a mentális egészséghez kell, hanem a felesleges fizikai reakciókat is csökkentette. Nem emelkedett meg feleslegesen a vérnyomásom és a pulzusom, nem gyorsult fel a légzésem – ezek a fizikai reakciók stresszhelyzetben, amik ha ténylegesen sarokba szorulunk, akkor segítenek a menekülésben vagy a küzdelemben – általában azonban szó sincs ilyen veszélyről, testünk viszont a distressztől keletkező fizikai reakcióktól hosszútávon annyira megterhelődik, hogy betegségeket okozhat, vagyis: a fizikai egészségem érdekében is tettem azzal, hogy más oldalról közelítettem meg egy problémámat.

Összefoglalva tehát az ábrát: tisztában kell lennünk erősségeinkkel, a pozitív érzelmeket és a nyerő –nyerő szituációkat arra kell használnunk, hogy fejlesszük erényeinket (törekednünk kell a mindennapos erősséghasználatra); a negatív érzéseinket pedig arra használni, amire valók: figyelmeztetnek a győztes-vesztes kimenetelű (valaki meg fog enni valakit) szituációkra, segítségükkel reálisan felmérhetjük a veszélyeket, és felkészülhetünk a védelemre, vagy érdekeink megfelelő képviselésére.
   A következő alkalommal egy vadiúj ábrát fogok megmutatni a konfliktus kezelésről (némi flow beütéssel). Már alig várom, de most muszáj aludnom, mert a pihenés is fontos. J

A bejegyzéseimben közzétett ábráim saját készítésűek, ha valaki használni szeretné, tegye, ám a szerzői jogok miatt a forrást (vagyis engem) meg kell említenie. Köszönöm! :)