Miben hiszek?

   Ma találtam egy érdekes előadást, és ennek kapcsán el kezdtem gondolkodni, hogy miben hiszek. Ez így nem igaz, mert az már nagyjából körvonalazódott kb 10 éve, egy mondjuk "ifjúsági fantasy"-ban leírtam, amit gondolok a világról és működéséről, ennél tovább viszont nem jutottam. Értem ezalatt azt, hogy nem próbáltam meg a saját életemet minden szempontból jól működővé tenni - bár ehhez, azt hiszem, hiányzott néhány információ, ami mostanában kezd, ha nem is elérhetővé válni, de legalább tudatosodni. Jaj, miket írok...persze, hogy már kezdem használni, sőt egy-egy területen régóta jól beválik, de néhol azért még akadozott eddig. :)
  Hiszek abban, hogy ha a magunk jó érzését követjük, akkor nem csak nyugodtabbak az éjszakáink, hanem a nappalaink is könnyebben élhetőek. Hiszek abban, hogy, ha jót cselekszünk, azt visszakapjuk valamikor, valahonnan - egy nem túl távoli, sőt esetenként közeli jövőben. Ugyanúgy, ahogy a rosszat is. Hiszek abban, hogy bármely probléma segít előrejutni, ha nem sajnálkozunk, hanem felfedezzük az ismétlődéseket az életünkben. Ezen ismétlődések felfedezéséhez, bizony tapasztalni kell egyet-mást. Persze, nem mindenki tanul olyan lassan, mint én (azért én se minden kakiba kell, hogy ötször belelépjek :)), de a gyereknevelésnél is azt vettem észre, hogy igazából azokkal a dolgokkal/ konfliktus helyzetekkel érdemes foglalkozni, amik többször előfordulnak. Ám az életben nem elég, ha felismerjük az ismétlődő buktatókat, hanem valamit tenni is kell ellenük, vagy a megoldásukért (hogy pozitívabban fogalmazzak).
  Azt viszonylag régóta hangoztatom, hogy az a jó, ha az ember olyasmit dolgozik, amiben örömét leli. Ám más a hangoztatás, és más a gyakorlat. Eddig jól elücsörögtem azon, hogy úgysincs időm dolgozni, miért is kellene foglalkoznom azzal, hogy mit is szeretnék. Néha volt egy-egy életképesnek látszó ötletem, de legtöbbször rájöttem, hogy egész egyszerűen nincs rá energiám, még akkor sem, ha én találtam ki, és a kivitelezés se lenne nagyon bonyolult. Lehetséges, hogy a mostani ötletem is pár hét, hónap múlva erre a sorsra fog jutni, de az előadás meghallgatása után megpróbálom máshonnan indítani az ötlet materializálását. :)
   Szeretek gyereket nevelni, bár nem a nevelés az a szó, amit szívesen használnék, de még nem találtam sokkal jobbat. Tudom/érzem, hogy nem véletlenül lett öt gyerkőcöm, még az sem tud eltántorítani, hogy általában, hogy reagálnak az emberek, amikor megtudják gyermekeim számát. (Az udvariasak azt mondják, hogy gratulálnak, le a kalappal, hogy vállaltam ezt a kihívást, a kevésbé udvariasak "minek ennyi?", "tervezted mindet?" kérdésekkel próbálják takargatni megrökönyödésüket.) Hiszek abban, hogy továbbadok valami jót, abból a vonalból, amit én kaptam, és hiszek abban, hogy ők még jobban fogják csinálni, még többet tudnak majd adni a gyermekeiknek abból, hogy hogyan érdemes élni. Nem mindig csinálom jól, mint ahogy anyukám se mindig csinálta jól, de a lényeg megmarad és ez számít - egyre kevesebb hibával, egyre kevesebb rossz példát mutatva továbbadni azt, amiben hiszek - az evolúció is így működik.
   Ha "miért teszem", "miben hiszek" a fő kérdés, s nem a 'hogyan' (amiről néha írtam), főként nem a 'mit' (amiről sűrűbben), akkor mostanában azzal leszek elfoglalva, hogy megfogalmazzam a 'miért', 'mi célból', 'milyen hitből' kérdésekre a válaszaimat.
   Miért? Mert szeretném, ha toleránsak lennének, türelmesek, jókedvűek, felelősek önmagukért, szeretném, ha éreznék, hogy az életnek akkor van értelme, ha célja van, ami nem kell, hogy egetrengető legyen, de a szívből kell kiindulnia, nem pedig felszínes vágyakból, amiket a média, a "mások" irányítanak. Szeretném, ha mernének álmodni, és tudnák, hogy minden lehetséges, de tenniük is kell érte. S mivel minden lehetséges, úgy válasszanak, hogy azt a választást ne befolyásolja más, hiszen ki tudná, hogy mi lehet igazán fontos nekik, ha nem ők maguk. Hiszek abban, hogy az önismeret az alapja mindennek, s abban is, hogy az ember mindig megtudhat magáról valami újat, vagy olyasmi is újra előkerülhet, amiről már azt hitte, hogy túlnőtte.
   Hiszem, hogy sem az önismeretnek, se a gyermeknevelésnek nincs vége sosem, soha nem ülhetek le, hogy "na, ezzel megvolnánk. kész a használható minta." Mindennel foglalkozni kell, mert ha nem tesszük, akkor növeljük az entrópiát. (Köszönet a szóért Csíkszentmihályi Mihálynak - akit nagyon szeretek olvasni, nekem minden oldala aranyat ér, amit van időm elolvasni. :))
   Amikor a flowról belenéztem az előadásába (olvasni már olvastam, most egy másik könyvénél tartok), és annál a résznél tartott, hogy mi az a hét tényező, ami megegyezik azoknál, akik a flow állapotot leírják, rájöttem, hogy mindegyiket érzem, ha a gyerekeimre figyelek. Ha beszélgetek velük, ha azon gondolkodom, hogy hogyan oldjak meg egy többedszer felmerülő problémát mindig belemerülök, és repül az idő, és nem érzem fárasztónak. (Ellentétben azzal, amikor csak rágódom valamin, vagy nem igazán figyelek rájuk - akkor csak egyre feszültebbnek érzem magam, mert azt hiszem, hogy valami sokkal fontosabbal is foglalkozhatnék...mosás, meg ilyesmi.)
   Ezt a bejegyzést most félbehagyom, de majd folytatom...:)