Csiga a tengeren - elcsigázva

Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki a pozitív bejegyzéseimet szereti olvasni, ez most egy majdnem beborulós írás lesz. Valahogy elszállt belőlem a pozitivitás (nem aggódom nagyon ezen, mert eddig mindig visszajött). Viszont félálomban a fejemben olyan jól fogalmazódott meg, amit érzek, hogy úgy döntöttem: felkelek (ezt csak félig valósítottam meg, mert hasalok a takaróm alatt), és meg is írom az egyik blogomba. Igazából egyikbe sem illik. Nem társkereséssel kapcsolatos, és nem is pasi-ügy. Ide a pipacsigára meg túl negatív. Arra gondoltam, talán majd felvidulok a végére. :)

Szóval, az ember (a csiga) ücsörög a kis csónakjában, boldogan nézelődik, a nap süt, a végtelen tenger gyönyörű, gondtalanság, béke, nyugalom. Néha még egy társat is odaképzel maga mellé, akivel jókat beszélgetnek és együtt örülnek a nagyszerű utazásnak. Evezni sem kell, viszi az áramlat a kis levélcsónakot, és bár nem látni a célt, de az egész világ annyira biztonságosnak tűnik, hogy szemernyi aggodalom sincs a kis csiga szívében.

Aztán valahonnan messziről jön egy barátságtalan, zord dörrenés. Mintha azt mondaná:
 - A tenger végtelen, nem jutsz soha sehova, kis csiga. Miért vagy  vidám? Hát nem látod, hogy bármit teszel, csak sodródsz? Megbízol az áramlatban... Persze. Nem is tehetsz mást, hiszen nincs eveződ. Hiszen még vitorlád sincs. Nemsokára elfogy a vized, nemsokára nem lesz mit enned. És hallod a dörgést? A vihar is közeleg.

A kis csiga egyre riadtabban néz körbe. Valóban úgy van, ahogy a hang mondja. A tenger végtelen és az áramlat arra viszi, amerre akarja. Valóban nem tehet semmit. Igaza van hangnak, nincs evezője, nincs vitorlája. Nem fog eljutni sehova.

Átjárta kis testét az aggodalom, a reménytelenség. Hiszen, még ha lenne is elég élelme és vize, mire menne vele? A tenger beláthatatlanul nagy, az útja sehová sem tart. Céltalanul lebeg a víz tetején.
És a vihar is közeleg.
Hallani a dörgést.
Órákon át ette a lelkét a dörgő hang. Azt mondta:
 - Nincs esély.
 - Nincs remény.
 - Nincs jövő.
 - Csak magány, szorongás és kétségbeesés.

A kis csiga félelemmel telve behúzódott a házába és kimerülten elaludt.
.
.
.

Másnap a hajnali nap első sugarai keltették fel. Felmelegítették kihűlt testét, lassan kibújt házából, és érezte, ahogy visszatér szívébe az élet. Ahogy körbenézett a távolban egy sziget rajzolódott ki. A zöld levélcsónak pont a sziget felé sodródott az áramlattal. És a kis csiga nem törődött az átsuhanó kósza gondolattal, hogy a sziget talán csak délibáb.

Mert a nap gyönyörűen szikrázott a felhőtlen égen.  A csónak lágyan ringott a hullámokon, a tengerből pedig a végtelen szabadságot illata áradt.