Régen írtam. Időm is kevés volt, és bár téma akadna bőven, valahogy nem jutottam el odáig, hogy valami vállalható formátumba öntsem. A tökéletesség iránti vágy csapdája. Az elhalasztás oka sajnos gyakran véglegesíti a semmittevést. Így inkább belevágnék most...
Megnéztem a Wall Street Farkasát. Amúgy sem voltam jó passzban, és a film nem hogy nem lendített rajtam felfelé, lehúzott rendesen a mocsárba. Nem mintha nem lenne zseniálisan megalkotva a film. Nem mintha nem játszana fantasztikusan jól benne DiCaprio (aki egyébként pasiként nem, de színészként nagyon bejön - bár ezt csak azóta fedeztem fel, hogy hajlandó voltam túllépni a Titanic és a Rómeó és Júlia okozta negatív előítéleteimen - de akkor még nagyon csajszi szemmel néztem - bezzeg most: bölcsebb vagyok és tágabb a látóköröm! :) ) Szóval, a film tulajdonképpen jó, csak ép lelki hányingerem lett tőle. Valami olyan tolakodott a remek kis életembe, amit messziről el szoktam kerülni - mert megtehetem. Azért vágott nagyon taccsra, mert hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a világ egyáltalán nem csak olyan, amilyen az én képzeletemben. Én sok mindent kizárok az életemből, teljesen tudatosan, ami szerintem jó, de elég nagy hátránya, hogy ha mégis tudomást szerzek valaminek a létezésről, az sokkal jobban megvisel, mint egy átlagos halandót.Embereken is ezért tudok nagyon kiakadni... Persze, tudom, hogy nem mindenki jóindulatú és őszinte és nyitott, de legtöbbször a páncél mögött látni vélem azt, ami csak el van rejtve, mert sebzett, mert védelemre szorul. És mindig mindenkinek száz plusz egy esélyt is adok, soha nem adom fel az optimizmust, hogy az ember jó.
Na ezért viselt meg nagyon a film. Szó sincs benne belső, védeni próbált jóságról. Szó sincs benne arról, hogy a rossz elnyeri büntetését, és diadalmaskodik a jó.
Szó van viszont a fogyasztói társadalom csúcsáról, ami szenny legalja. Mannon imádat. (Megpróbáltam rákeresni Mannonra a pénz Istenére - google barátunk nem túl informatív... ezért az is lehet, hogy Manon-nak írják helyesen.) Minden és mindenki megvehető, semmi más nem számít, mint a pénz. Még csak nem is a hatalom számít, csak a pénz. Nem mint eszköz, hanem mint érték. Mindenki prostituálódik, mindenki eladó. Pénzzel bármi megszerezhető. Mannon világa láthatóan fuldoklik a saját maga által keltett, lefelé húzó örvényben. Mint egy fekete lyuk, ami bármit elnyel, ami közel kerül...
A csapda a vonzásban van. A fény és csillogás illúziója. A gondtalan élet látszata. A drog úgy van beállítva, mint a kellemes dolgok fokozója, észrevehetetlen valódi szerepe: nélküle Mannon csak egy üres dobozokat felajánló Isten. A drog az, ami miatt mégis érdekesnek tűnnek a dolgok, és önmagában a drog sem elég, ezért egyre obszcénebb és perverzebb szórakozásokra van szükség. A hedonizmus már a rómaiaknál is bukásba torkollot, de valami mégis megakadályozza, hogy tisztán lássanak a Mannon imádók. Könnyű lenne azt mondani, hogy butaságból ered - de az "Add el nekem ezt a tollat!" megoldása zsenialitást takar. Van valami eladnivalód? Teremts keresletet rá! A módszer, amivel bárkit átvághatsz, amivel bármit eladhatsz bárkinek, az ok mindig ugyanaz: minél több pénzt keress. A pénz pedig legfeljebb arra eszköz, hogy megalázz másokat - határok nincsenek... Hogy is lennének? A látszat világában minden csupa csillogás, szikrázó jókedv, felhőtlen boldogság, vidám, élménydús kavarodás. Mosoly mindenfelé, hiszen akit végleg lehúz az örvény, az el is tűnik, láthatatlanná válik. A Carpe Diem totális félreértelmezése... Miért is? Hol lehet tetten érni a hazugságot? A "Ragadd meg a napot" nem azt jelenti, hogy "Töltsd meg a napot"... Nem kell érdekesebbé tenni, mint amilyen valójában. Nem a körülményeket kell megváltoztatni, hanem meg kell tanulni másképp nézni... Persze, ez egy belső változás - a környezetet pedig könnyebb megváltoztatni, ha van elég pénze az embernek... ez az egyszerűbb út, erre könnyebb menni.
... egy másik világ, nem is értem, vagyis persze értem, de miért nem látja mindenki a végét?
Vagy látják, de szerintük megéri...
Megéri a mulatságot, hogy megalázok egy másik embert és dartként dobálózom vele?
És aki engedi, hogy megvegyék, az mivel vigasztalja magát, ha egyáltalán felfogja, hogy mennyire megalázzák?
Hogy neki nem számít semmi, úgyis a kapott pénz a lényeg?
Sajnálnom kellene őket, vagy ők is bűvöletben élnek már?
Besétáltak Manon csapdájába, és semmivel nem jobbak belül, mint akik megalázzák őket?
...és a film vége: megtanítalak, hogyan tedd meg az első lépést a mocsárba - látom szemedben a vágyat, ami a csillogás felé vonz...
Még mindig nem tudja, hogy végül lehúz az örvény, vagy szándékosan, kapzsiságában ránt magával másokat is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése